TARTALOM

 VISSZA

 


A népegészségügy és a prevenció volt az egészségügyi bizottság ülésének témája




 

Az előző kormány időszakából visszamaradt kötelezettségének tett eleget a Parlament egészségügyi bizottsága, amelynek napirendjén az Egészség Évtizedének Népegészségügyi Programja 2008. évi előrehaladásáról szóló beszámoló elfogadása szerepelt. A bizottsági tagok egyetértettek abban, hogy a program célkitűzései nem, vagy csak kis részben valósultak meg, így a bizottság csak tudomásul vette a beszámolót.
Mikola István, az egészségügyi bizottság elnöke hangsúlyozta, hogy 2001. óta különböző kurzusok népegészségügyi programjaiban voltak egyezések, a mostani kormányzatnak e programok tapasztalatai alapján javasolják kidolgozni az új népegészségügyi koncepciót.

Kovács Tibor (MSZP) hiányolta az ülésről a tárca képviselőit. Szerinte ugyanis a népegészségügyi programot ez ideig nem vonták vissza, így annak végrehajtásáért az új kormány is felelős, illetve szívesen megismerték volna a terveket ezen a területen.

Szilágyi László (LMP) úgy vélte, jelenleg nincsen világos helyzetértékelés. A struktúra széttagozódott, sok-sok szereplővel, s a szektorok között nincsen együttműködés, a kisebb programok között nincsen átjárás, sem koordináció. Ehhez a véleményhez csatlakozott dr. Horváth Zsolt (Fidesz) is, hozzátéve, hogy inkább kevesebb program kellene, amelyekhez koncentráltan biztosítják a szükséges forrásokat.

Dr. Kiss Sándor (Jobbik) ellenben úgy vélte, hogy a népegészségügyi programnak életmód-programnak kellene lennie, amelyben minden, a kérdéshez kapcsolódó témát összefoglalóan érintenek az étkezéstől a környezetvédelemig.

Mikola István szerint az anyag nem koherens. Szerinte ennek oka az, hogy hiányzik belőle az egyértelmű kormányzati felelősségvállalás. Az elnök szerint az új kormány azonban ezt is felvállalja majd. Az új, Nemzeti Erőforrások Minisztériuma arra is biztosíték lehet, hogy a különféle területek átjárhatók lesznek, hiszen egy irányítás alá tartoznak. Felvethető az is, hogy az új népegészségügyi programban szerepeljen reguláris tantárgyként az egészségnevelés.

A bizottsági elnök az ülésen bejelentette azt is, hogy dr. Szócska Miklóssal, az ágazatot felügyelő államtitkárral, valamint a Nemzeti Erőforrások Minisztériumát vezető Réthelyi Miklóssal történt egyeztetés során körvonalazódni látszik a jövőbeni ágazati program. A bizottság ehhez három előterjesztést készített. Elsőként javasolják visszaállítani a kötelező tagságot az orvosi, a gyógyszerészeti és az ápolás kamarák esetében egyaránt.

A gyógyszer-gazdaságosság területén kívánatosnak tartanák a patikaalapítási szabályok átalakítását, tekintettel arra, hogy a Molnár Lajos minisztersége alatt végrehajtott patika-liberalizáció miatt csak a nagyvárosok főutcáin nyitottak 520 új gyógyszertárat, ugyanakkor 300 kisebb patika tönkre ment. A harmadik előterjesztésben az Egészségbiztosítási Felügyelet megszüntetését javasolják a tárcának. Mikola szerint ugyanis, mivel nem jött létre a több-biztosítós rendszer, így a Felügyelet feladatköre kiüresedett.


eLitMed.hu
Tarcza Orsolya

Hozzászólások:

Nincs hozzászólás ehhez a cikkhez.

A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie.


Extra tartalom:

 
ROVAT TOVÁBBI CIKKEI

Évente harminc gyerek hal meg bántalmazástól

Az OGYEI új szakmai ajánlást készített a gyermekbántalmazás megelőzéséért

Tovább


Az MRSA járványtanának törvényszerűségei

"Idomított" baktériumokkal a kórházi fertőzések ellen

Tovább


A szülész-nőgyógyász szakma véleménye egységes az abortusztabletta felől

Női jogvédő szervezetek: az abortusztabletta biztonságos, erről nincs szakmai vita.

Tovább


A pszichoterapeuta mint Nagy Testvér

Gyógyír szorongásra, okostelefonon keresztül

Tovább


A népegészségügy és a prevenció volt az egészségügyi bizottság ülésének témája