TARTALOM

 VISSZA

 


A női hormonok csökkentik az agyi aneurizmák veszélyét




 


A fogamzásgátlók illetve hormonpótló kezelések csökkentik az agyi aneurizmák kialakulásának esélyét - derül ki egy új felmérésből.

Ilyenkor az agyi erek fala meggyengül és kitüremkedik, ez pedig magában rejti annak veszélyét, hogy az érfal megreped és a vér elönti az agy bizonyos területeit. Ezen elváltozások a nőkben gyakoribbak, mint a férfiakban, feltehetően azért, mert a női nemi hormon szintjének csökkenése a menopauza időszakában szerepet játszik kialakulásban. Gyakorisága a nők 40-es életéveiben megemelkedik, s annak valószínűsége, hogy vérzéses szövődményt is okoz, a nők 50-es életéveiben a legnagyobb.

Dr. Michael Chen és kutató kollégái a Rush Egyetemről 60 olyan nőt vizsgáltak, akiknek agyi aneurizmájuk volt: fogamzásgátlási és hormonpótlási szokásaikat mérték fel, majd 4700 amerikai nő adatával vetették azt össze. Akiknél kialakult aneurizma, kisebb valószínűséggel szedtek fogamzásgátlót vagy részesültek hormonpótló kezelésben, illetve korán menopauzába kerültek - derül ki a NeuroInterventional Surgery című szaklap legfrissebb számából.

Korábbi kutatások szerint a fogamzásgátlók csökkentik az agyvérzések számát. Azok, akik korán kezdenek menstruálni, vagy nem szülnek saját gyereket, a magasabb kockázatú csoportba tartoznak. Mivel az ösztrogén fontos szerepet játszik az erek falának rendben tartásában és az apró kis hibák javításában, a hormonok szintjének csökkenése szerepet játszhat a betegség kialakulásában.

Dr. Cathy Sila szerint a kutatás túl kis esetszámot dolgoz fel, következtetései pedig túlértékeltek. Épp ezért a Clevelandi Egyetemi Kórház Stroke Központjának igazgatója azt reméli, az orvosok ennek hatására nem változtatják meg a fogamzásgátlásra és hormonpótló kezelésre vonatkozó javallataikat.

Dr. David J. Langer, a Cushing Idegtudományi Intézet igazgatója szerint az eredmények ígéretesek, de további vizsgálatokat kell még végezni. „Kétségtelen, hogy a nők körében gyakoribb az agyi aneurizma, mint a férfiak között, aminek valószínű oka a női hormonokban rejlik” - mondja a kutató. „Hasonló közlemények esetén azonban óvatosnak kell lenni a széles körű következtetések levonásakor. Érdekes lenne például megvizsgálni a magas vérnyomást és a dohányzási szokásokat a 60 nő között és azt is összehasonlítani a nagyobb kontrollcsoport adataival.”

A szerzők remélik, hogy adataik segítenek majd az agyi aneurizmák fejlődésének és fejlődési szakaszainak jobb megértésében, és hozzájárulnak a betegség kezeléséhez, illetve a rizikócsoportba tartozók kiszűréséhez. Jelenleg a kezelés a magas vérnyomás megelőzéséből, a dohányzás mellőzéséből, illetve sebészi módszerekből áll.

Forrás: Medipress


Kapcsolódó anyagok: Agyi aneurizmák vizsgálata computeres modellezéssel



A hormonpótlás emlőrákhoz vezethet



Ismét leszerepelt a posztmenopauzás hormonpótlás




Rákot okozhat az ösztrogén



Mégsem hajlamosít emlőrákra a hormonkezelés a BRCA-mutációt hordozó nők esetében




Hozzászólások:

Nincs hozzászólás ehhez a cikkhez.

A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie.


Extra tartalom:

 
ROVAT TOVÁBBI CIKKEI

Évente harminc gyerek hal meg bántalmazástól

Az OGYEI új szakmai ajánlást készített a gyermekbántalmazás megelőzéséért

Tovább


Az MRSA járványtanának törvényszerűségei

"Idomított" baktériumokkal a kórházi fertőzések ellen

Tovább


A szülész-nőgyógyász szakma véleménye egységes az abortusztabletta felől

Női jogvédő szervezetek: az abortusztabletta biztonságos, erről nincs szakmai vita.

Tovább


A pszichoterapeuta mint Nagy Testvér

Gyógyír szorongásra, okostelefonon keresztül

Tovább


A női hormonok csökkentik az agyi aneurizmák veszélyét