TARTALOM

 VISSZA

 


A nővérek lemaradtak?




 

Az Egyesült Királyságban az e-Egészségügy irányában tapasztalható általános és növekvő érdeklődés ellenére az ápolók kevesebb, mint fele (49 százalék) gondolja úgy, hogy az elektronikus beteg nyilvántartás biztonságosabb, mint a papír alapú rendszerek, olvashatjuk a Royal College of Nursing (RCN) felmérésében.

A teljes felmérés, melyet több mint 1300 RCN tag részvételével végeztek el, kiemeli annak szükségességét, hogy nagyobb hangsúlyt fektessenek az új informatikai rendszerek használatának oktatására. Jellemző, hogy több mint a megkérdezettek fele (52 százalék) nem kapott informatikai képzést az elmúlt hat hónapban, miközben öt ápolónőnől majdnem három érzi úgy, hogy szüksége volna erre.

Ugyanakkor az is kiderült, hogy a nővérek kétharmada (66 százalék) szerint az elektronikus páciens rekord használata időt takarít meg az egészségügyi ellátás során.

Megkérdezték a nővéreket az infokommunikációs technika táv-egészségügyi felhasználásáról is, s azok háromnegyed része, aki már részt vettek a beteg ellátását otthonukban menedzselő programban, pozitív tapasztalatokról számolt be. Többségük (71%) szeretne többet tanulni a távegészségügyi módszerekről.

Dr. Peter Carter, az RCN ügyvezető igazgatója és főtitkára szerint: "Az a tény, hogy sok ápolót aggaszt az elektronikus páciens-nyilvántartás biztonságossága rávilágít arra, hogy az információs technika bevezetése előtt sokszor nem elegendő mértékben történik konzultáció a fejlesztésben érdekelt személyzettel. Nem csoda, hogy a remélt eredmény gyakorta csak részlegesen valósul meg. Elengedhetetlen, hogy az előkészítés során az orvosok mellett a nővérek hangja is hallható legyen, és véleményüket figyelembe vegyék.”.




Szemlézte: elitmed.hu, Kolin Péter

Forrás: http://www.medicalnewstoday.com


Hozzászólások:

Nincs hozzászólás ehhez a cikkhez.

A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie.


Extra tartalom:

 
ROVAT TOVÁBBI CIKKEI

Évente harminc gyerek hal meg bántalmazástól

Az OGYEI új szakmai ajánlást készített a gyermekbántalmazás megelőzéséért

Tovább


Az MRSA járványtanának törvényszerűségei

"Idomított" baktériumokkal a kórházi fertőzések ellen

Tovább


A szülész-nőgyógyász szakma véleménye egységes az abortusztabletta felől

Női jogvédő szervezetek: az abortusztabletta biztonságos, erről nincs szakmai vita.

Tovább


A pszichoterapeuta mint Nagy Testvér

Gyógyír szorongásra, okostelefonon keresztül

Tovább


A nővérek lemaradtak?