|
TARTALOM
A passzív dohányzás is függőséghez vezethet Pozitronemissziós tomográfia (PET) segítségével bizonyította be egy, az Archives of General Psychiatry című folyóiratban megjelent tanulmány, hogy egyórányi zárt térben történő passzív dohányzás során ugyanannyi nikotin éri az agyat, mint azét, aki ténylegesen dohányzik. Korábbi tanulmányok már kimutatták, hogy a passzív dohányzás gyerekek esetében növeli az esélyét annak, hogy tinédzserként ők is rászoknak a cigarettára, felnőtteknél pedig nehezíti a leszokást. „A vizsgálatok eredményei azt mutatják, hogy már rövid ideig tartó passzív dohányzás is olyan mennyiségű nikotint juttat az agyba, amennyi képes megváltoztatni annak működését, hosszabb vagy rendszeres passzív dohányzás pedig már azt eredményezi, hogy az illető maga is ki van téve a nikotinfüggőségnek” - magyarázta Nora D. Volkow, a Nemzeti Egészségügyi Intézet Kábítószerrel Foglalkozó Részlegének (NIDA) igazgatója. „Ez a tanulmány megerősíti a hatóságok azon álláspontját, hogy a nyilvános, zárt helyeken és gyerekek közelében be kell tiltani a dohányzást” – fogalmazott Arthur Brody, a Kalifornia Egyetem munkatársa. A statisztikák szerint évente 50.000 halálesetért okolható a passzív dohányzás. Felnőtteknél szívbetegséget és tüdőrákot, gyerekeknél hirtelen csecsemőhalált, légzőszervi megbetegedéseket és asztmát is okozhat. Forrás: Medipress Kapcsolódó anyagok: A passzív dohányzás világméretű hatásai A passzív dohányzás agyhártyagyulladásra hajlamosít Butít is a passzív dohányzás LAM (Lege Artis Medicinae) - 2004; 14(3) A dohányzás problémája |
Extra tartalom: ROVAT TOVÁBBI CIKKEI Évente harminc gyerek hal meg bántalmazástól Az OGYEI új szakmai ajánlást készített a gyermekbántalmazás megelőzéséért
Tovább
Az MRSA járványtanának törvényszerűségei "Idomított" baktériumokkal a kórházi fertőzések ellen
Tovább
A szülész-nőgyógyász szakma véleménye egységes az abortusztabletta felől Női jogvédő szervezetek: az abortusztabletta biztonságos, erről nincs szakmai vita.
Tovább
|
hirdetés hirdetés hirdetés |




