TARTALOM

 VISSZA

 


A petesejtek szabályszegése a rendellenességek oka


A petesejtek szabályszegése a rendellenességek oka


 


Azonosítottak egy kulcsfontosságú lépést a sejtosztódásban a Washingtoni Állami Egyetem kutatói, amely az időskori vetéléshez és születési rendellenességekhez, köztük Down-szindrómához is vezethet.

A kutatók a Current Biology következő számában megjelenő tanulmányban azt írják, sikerült létrehozniuk azt az állapotot, amelyben a petesejt anélkül esik át a sejtosztódáson, hogy megfelelően elrendezné kromoszómáit, ami aneuploidiával, vagyis rendellenes kromoszómaszámmal rendelkező utód születését eredményezi. A spermium sejtek és a test más részeiről származó sejtek addig nem osztódnak, amíg a kromoszómáik megfelelően el nem rendeződnek.

„Ez a kutatás azt mutatja, hogy ez a sejt valóban másképp irányítja az osztódást, ez pedig veleszületett módon hajlamos a hibákra” – állítja Pat Hunt, a molekuláris biológia professzora. A probléma pedig idősebb nőkben különösen súlyos lehet. „Úgy véljük, hogy a nőknek a negyvenes éveikben megérő petesejtjeik körülbelül fele valószínűséggel rendellenes kromoszómaszámúak. A húszas éveikben ez az arány még csak 10 százalék körüli, ami óriási különbség” – mondta Hunt.

A professzor azt is hozzátette, az továbbra sem egyértelmű, miért gyakorol ilyen jelentős hatást az életkor a petesejtre, ennek ellenére az eredmény sokat segít annak megértésében, miért ennyire más a petesejt.

So Iha Nagaoka, a tanulmány társszerzője szerint az eredményeknek köszönhetően
lehetőség nyílhat egy „szűrési rendszer” kifejlesztésére az in-vitro megtermékenyítésben, amely kiiktathatja a hibás petesejteket, bár ehhez még hosszú időre lesz szükség.
A kutatók modell egérsejtek felhasználásával szimulálták a rendellenes sejtosztódás állapotát. A meiotikus magorsóra koncentráltak, arra a szerkezetre, amely szétválasztja és elrendezi a kromoszómákat a sejtosztódás előtt. Az ún. magorsó kialakulás ellenőrzőpontja (Spindle Assembly Checkpoint) megakadályozza, hogy a sejt osztódni kezdjen, amennyiben a kromoszómák nincsenek a helyükön.

A petesejtek azonban meglepő módon megszegik a szabályokat, és lehetővé teszik, hogy az osztódás már akkor megkezdődjön, amikor a kromoszómák nagy része – de nem az összes – megfelelően elrendeződött. Ez a sejtciklus irányításában tapasztalható eltérés magyarázza a humán petesejt magas hibaarányát.

Forrás: Medipress

Kapcsolódó anyagok: Nem érdemes sokáig várni a gyermekvállalással



LAM (Lege Artis Medicinae) - 2006; 16(5) Tudományos tallózó



Mesterséges megtermékenyítés - rendellenes fejlődés









Hozzászólások:

Nincs hozzászólás ehhez a cikkhez.

A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie.


Extra tartalom:

 
ROVAT TOVÁBBI CIKKEI

Évente harminc gyerek hal meg bántalmazástól

Az OGYEI új szakmai ajánlást készített a gyermekbántalmazás megelőzéséért

Tovább


Az MRSA járványtanának törvényszerűségei

"Idomított" baktériumokkal a kórházi fertőzések ellen

Tovább


A szülész-nőgyógyász szakma véleménye egységes az abortusztabletta felől

Női jogvédő szervezetek: az abortusztabletta biztonságos, erről nincs szakmai vita.

Tovább


A pszichoterapeuta mint Nagy Testvér

Gyógyír szorongásra, okostelefonon keresztül

Tovább


A petesejtek szabályszegése a rendellenességek oka