|
TARTALOM
Nem vált be a szelén a tüdőrák ellen A szelénnel kapcsolatos vizsgálatot a tervezettnél korábban leállították, mert a táplálékkiegészítő gyengén teljesített. A vizsgálatról Daniel D. Karp, a University of Texas MD Anderson Rákközpontjának mellkasi- fej és nyak onkológiai osztályának professzora számolt be az American Society of Clinical Oncology éves ülésén, Chicagóban. "Több epidemiológiai és állatkísérletes vizsgálat utalt arra, hogy kapcsolat van a szelénhiány és a rák kialakulása között" - mondta Karp egy sajtóközleményben. "Egy, a bőrrákkal és a szelénnel foglalkozó kísérlet - ami 1996-ban jelent meg - felkeltette a szakemberek figyelmét, és az 1990-es években újabb vizsgálat indult. Ebben nem sikerült kimutatni a szelén védő hatását a bőrrák ellen, azonban a szelént szedők körében mintegy 30%-kal kevesebb prosztata- és tüdőrák alakult ki. Ebből a vizsgálatból indult ki a mi tüdőrákkal kapcsolatos kutatásunk és egy másik nagyobb tanulmány a prosztatarák megelőzésével kapcsolatban." Az új vizsgálatban több mint 1500, 1. fázisú (korai) nem-kissejtes tüdőrákban szenvedő betegben - akik túlélték az első megmérettetést a betegséggel szemben - a szelén nem gátolta meg tüdőrák kiújulását, illetve egy újabb ráktípus vagy a második daganat megjelenését. A betegeket 2000 és 2009 között figyelték meg, az eredeti tumor sebészi eltávolítása és az azt követő legalább hat hónapos rákmentes időszak után. A betegek egyik csoportjában 200 mikrogramm szelénnel, míg a másik csoportban ugyanennyi placebóval egészítették ki az egyébként azonos étrendet. Öt évvel később a placebocsoportban jobb volt a túlélési arány, mint az étrendkiegészítőt szedő csoportban, ezért a kutatók úgy döntöttek, hogy a tervezettnél korábban leállítják a kísérletet. Míg a placebót szedő csoport 78%-a maradt életben ez idő alatt, a szelént szedő csoportban ez csak 72% volt. Továbbá azok körében, akik placebót szedtek, 1,4%-ban jelent meg egy éven belül egy második tumor, míg ennek gyakorisága 1,9% volt a szelént szedő csoportban. Néhány esetben megfigyelhető volt a szelén jótékony hatása olyan betegekben, akik soha nem dohányoztak, ám a tanulmány szerzői szerint ez a csoport túl kicsi volt ahhoz, hogy érdemi megállapítást lehessen tenni. Forrás: Medipress |
Extra tartalom: ROVAT TOVÁBBI CIKKEI Évente harminc gyerek hal meg bántalmazástól Az OGYEI új szakmai ajánlást készített a gyermekbántalmazás megelőzéséért
Tovább
Az MRSA járványtanának törvényszerűségei "Idomított" baktériumokkal a kórházi fertőzések ellen
Tovább
A szülész-nőgyógyász szakma véleménye egységes az abortusztabletta felől Női jogvédő szervezetek: az abortusztabletta biztonságos, erről nincs szakmai vita.
Tovább
|
hirdetés hirdetés hirdetés |





