|
TARTALOM
A rákellenes gyógyszerek mellékhatásairól A rákos betegek kezelésében alkalmazott gyógyszerekről gyakran csak hosszú idő elteltével derül ki, hogy súlyos, esetleg életveszélyes mellékhatásai vannak. Kanadai kutatók szerint az elmúlt négy évben 12 új rákellenes gyógyszer közül 5 kapott súlyos figyelmeztetést az Amerikai Élelmiszer- és Gyógyszerengedélyezési Hatóságtól (FDA), pedig azok gyógyászati felhasználását korábban már engedélyezték. Dr. Ian F. Tannock onkológus és csapata azokat a gyógyszereket vizsgálta, amelyekkel a betegeket ún. célzott terápiában tudják részesíteni. Ezek a vegyületek egy új csoportját képezik a rákellenes kezelésnek, kifejezetten a daganat növekedését gátolják. A kutatók azt találták, hogy ezek a gyógyszerek legalább egy súlyos vagy életveszélyes mellékhatással is rendelkeztek, de ezek az engedélyeztetési folyamat során még nem derültek ki, vagy csak nagyon ritkán fordultak elő. Megállapították azt is, hogy az észlelt 76 súlyos mellékhatás fele nem szerepelt a készítmény legelső ismertetőjében. Ez magyarázza azt, hogy a gyógyszertájékoztatók miért frissülnek folyamatosan. A vizsgálatot a Journal of Clinical Oncology című lapban publikáló Tannock szerint pont ez az egyik fő probléma, hogy az orvosok nem követik rendszeresen a készítmények hatásairól megjelenő változásokat, és ezáltal komoly mellékhatásoknak teszik ki pácienseiket. Ugyanis a potenciálisan halálos következmények aránya 58 százalék volt, ilyen például az érrendszeren belüli rögképződés, agyvérzés, ill. légzési zavarok. A kutatók két hatóanyagot emeltek ki: a rituximabot és az ibritumomab tiuxetant, amelyek alkalmazása nagyon gondos felügyeletet igényel. Forrás: Medipress Kapcsolódó anyagok: Bevacizumabbal szerzett tapasztalat nem kissejtes tüdőrákban |
Extra tartalom: ROVAT TOVÁBBI CIKKEI Évente harminc gyerek hal meg bántalmazástól Az OGYEI új szakmai ajánlást készített a gyermekbántalmazás megelőzéséért
Tovább
Az MRSA járványtanának törvényszerűségei "Idomított" baktériumokkal a kórházi fertőzések ellen
Tovább
A szülész-nőgyógyász szakma véleménye egységes az abortusztabletta felől Női jogvédő szervezetek: az abortusztabletta biztonságos, erről nincs szakmai vita.
Tovább
|
hirdetés hirdetés hirdetés |




