|
TARTALOM
A rendszer összeomlott, a bomba felrobbant
Tarcza Orsolya
A nehéz gazdasági helyzetben is muszáj belevágni az egészségügy átalakításba, mert a jelenlegi rendszer a meglévő humánerőforrás krízis és ellátási csomag mellett a rendelkezésre álló forrásokból nem működtethető. Mindezt Rácz Jenő mondta csütörtökön, a Világgazdaság című napilap XXIII. egészségügyi konferenciáján, Budapesten. A Magyra Kórházszövetség elnöke, azonban azt is hozzátette: az ágazat már túl van az összeomláson, a humánerőforrás bomba pedig felrobbant. Az ágazati államtitkár expozéját követően felszólaló volt egészségügyi miniszter úgy fogalmazott, a működési nyilvántartás adatainak ismeretében diszkrepanciában áll az ágazatért felelős politikussal a humánerőforrás helyzetét illetően. Eszerint ugyanis az utóbbi időszakban 15 százalékkal kevesebb orvos dolgozik, a fogorvosok száma 12, míg a gyógyszerészeké 14 százalékkal csökkent. Jelentős az elvándorlás a szakdolgozók körében is, akiknek a többsége a 40-45 éves korosztályból kerül ki, az utánpótlás pedig elmarad. A tízezer főre jutó orvosok és szakdolgozók száma is messze elmarad az uniós szinten elvárttól. Példaként Békés megyékben a szükséges 33 helyett csupán 17 doktor látja el a meghatározott számú lakosságot. Tovább romolhat a helyzet márciusban, ha élessé válnak a Magyar Rezidensszövetség által szervezett mozgalom keretében ügyvédi letétbe helyezett felmondások, hiszen a jelenlegi orvoskar 10 százaléka esik ki a munkából. Az országot elhagyó, egészségügyben dolgozó magyarok körében a legkedveltebb célország az Egyesült Királyság, a hazai ellátórendszerből távozó orvosok egyharmada ott vállalt munkát. Ezerötszáz, a rezidensek számára meghirdetett munkahelyből mindössze 405-öt sikerült betölteni idén a kórházakban – folytatta Rácz Jenő az adatok sorolását, ellentmondva ezzel Szócska Miklós optimista állításának, amely szerint a beindított ösztöndíjprogramokkal megoldódni látszik a gyakorló orvosok problémája. Ha továbbra is ilyen kevesen lépnek be a szakképzésbe, hamarosan nem lesz, aki ellátná az ügyeletet a megyei és városi kórházakban. Nincs több haladék a lejárt határidejű tartozások kifizetésére, az elmúlt időszakban az öt legnagyobb kórházi beszállítóból három jelezte, hogy már csak készpénz ellenében teljesíti az intézmények megrendeléseit. A felhalmozódott adósságállomány a Kórházszövetség adatai szerint év végére eléri a 60 milliárdot. A 2012-es költségvetés sarokszámainak ismeretében az államtitkárság több tervének nem látszik a fedezete, az E-alap év végi, várhatóan ötvenmilliárdos relatív szufficitje pedig nem elég a problémák rendezésére. Jövőre az egészségügy GDP-arányos részesedése még tovább csökken. A Széll Kálmán Tervtől megtakarításokat reméltek, ám az egészségügyi intézmények számára plusz kiadást jelent, első sorban a gyógyszerköltségek emelkedése miatt – vélte a Kórházszövetség elnöke. eLitMed.hu 2011-11-18 Kulcsszavak Magyar Kórházszövetség, adósságállomány, HR krízis |
Extra tartalom: ROVAT TOVÁBBI CIKKEI Évente harminc gyerek hal meg bántalmazástól Az OGYEI új szakmai ajánlást készített a gyermekbántalmazás megelőzéséért
Tovább
Az MRSA járványtanának törvényszerűségei "Idomított" baktériumokkal a kórházi fertőzések ellen
Tovább
A szülész-nőgyógyász szakma véleménye egységes az abortusztabletta felől Női jogvédő szervezetek: az abortusztabletta biztonságos, erről nincs szakmai vita.
Tovább
|
hirdetés hirdetés hirdetés |




