TARTALOM

 VISSZA

 


A retina árulkodik a szívbetegség esélyéről




 


"A retináról készült új digitális fotók felfedték, hogy az egyébként egészséges, de nagyon szennyezett levegőt szívó ember szivárványhártyájában az arteriolák keskenyebbek, ami arra utal, hogy nagyobb az esélye a szívbetegség kialakulására.” – adta hírül a PLoS Medicine tanulmánya.

Már kevesebb szennyeződés is rövid idő alatt annyira károsítja az aprócska véredényeket, mintha az illető három évvel öregebb lenne. Több káros anyag hosszabb időn át hét évet öregít az erek állapotán. „Ez azt jelenti, hogy egy rosszabb levegőjű helyen élő nőnek 3 százalékkal nagyobb az esélye a szívbetegségekre, mint egy tisztább környéken élőnek.” – mondta Sara Adar, a Michigani Egyetem Közegészségügyi karának adjunktusa.
Bár korábbi tanulmányok már összefüggésbe hozták a szívbetegséget a légszennyezéssel, ez a kutatás az első, mely megvizsgálta a hajszálerekre gyakorolt hatását is. A retina véredényeit figyelték meg, mert itt sebészeti beavatkozás nélkül lehet látni őket. Habár a vérerek szűkülete egy hajszál vastagságának mindössze 1 század részét teszi ki, „komoly egészségügyi következményekkel járhat, ha a test többi hajszálere is így viselkedik.” – mondta Adar.

Összesen 4 607 személyt vizsgált a tanulmány. A 45-84 éves emberek kórelőzményében nem szerepelt szívbetegség. Digitális fotót készítettek a szivárványhártya véredényeiről, majd megnézték, hogy a vizsgálat előtti két évben mennyire volt szennyezett a levegő a lakóhelyükön. A fényképezés előtti napon is megmérték a szennyezettséget, hogy kiszámíthassák a rövid távú érintettséget.

"Habár a légszennyezés mértéke általában a meghatározott határérték alatt maradt, még így is károsították az aprócska vérereket.” – olvasható a tanulmányban. A Washingtoni Egyetem munkatársa, Joel Kaufman szerző szerint erőteljes az összefüggés a légszennyezés számlájára írható szívbetegségek és az igazolható biológiai mechanizmus között.

Forrás: Medipress

Kapcsolódó anyagok: A légszennyezés miatt csökken a britek élettartama



Kapcsolódó anyagok: A szennyezett levegő szívrohamot és gutaütést okoz





Hozzászólások:

Nincs hozzászólás ehhez a cikkhez.

A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie.


Extra tartalom:

 
ROVAT TOVÁBBI CIKKEI

Évente harminc gyerek hal meg bántalmazástól

Az OGYEI új szakmai ajánlást készített a gyermekbántalmazás megelőzéséért

Tovább


Az MRSA járványtanának törvényszerűségei

"Idomított" baktériumokkal a kórházi fertőzések ellen

Tovább


A szülész-nőgyógyász szakma véleménye egységes az abortusztabletta felől

Női jogvédő szervezetek: az abortusztabletta biztonságos, erről nincs szakmai vita.

Tovább


A pszichoterapeuta mint Nagy Testvér

Gyógyír szorongásra, okostelefonon keresztül

Tovább


A retina árulkodik a szívbetegség esélyéről