TARTALOM

 VISSZA

 


A septicus sokk korai, célvezérelt kezelése:
Itt vannak a bizonyítékok!





 

Több, nem független lektorálású folyóiratban megjelent közleményben megkérdőjelezték a súlyos sepsisben szenvedő és septicus sokkban szenvedő betegek kezelésében a korai, célvezérelt terápia több összetevőjének az érvényességét.

A helyzet tisztázására most metaanalízist készítettek a sepsisben szenvedő felnőtteket tanulmányozó véletlen besorolásos, kontrollos vizsgálatok eredményeiből; beválasztották azokat a vizsgálatokat, amelyekben előre meghatározott hemodinamikai célpontok elérésére törekedtek, és hagyományos kezelésben részesülő kontrollcsoportot alkalmaztak. A metaanalízis elsődleges végpontját a halálozás képezte. Értékelték a vizsgálatok minőségét a betegek kiválasztásának diagnosztikai kritériumai és a vizsgálat belső validitása szempontjából. Részletes kereséssel 903 közleményt találtak, ezek közül 29-et választottak ki a kézirat áttekintésére, és kilenc tanulmányt értékeltek a végső elemzésben (ezekben összesen 1001 beteg vett részt).

A kvantitatív végpontok alapján irányított resuscitatióban részesült betegek teljes halálozása szignifikánsan alacsonyabbnak bizonyult, mint a hagyományos kezelésben részesülő csoporté (kockázati hányados 0,64). Az előre meghatározott alcsoportok elemzéséből az derült ki, hogy (6 vizsgálatban) a korai célvezérelt resuscitatióval kezelt betegek halálozása kisebbnek adódott (kockázati hányados 0,50). A resuscitatio késői (24 óránál későbbi) alkalmazása azonban nem javította a halálozási arányt. A szerzők utólagos szenzitivitási elemzést is végeztek annak a meghatározására, hogy esetleg a kilenc vizsgálat valamelyike aránytalanul nagy hatással lett volna az összesített eredményekre: Újra elvégezték az eredmények összesítését úgy, hogy összesen kilencszer egy-egy vizsgálat adatait kihagyták, de a korai célvezérelt kezelés szignifikáns kedvező hatása így is következetesen mutatkozott.

A metaanalízis eredményei a halálozás igen nagy mértékű csökkenését mutatják a korai, meghatározott élettani paraméterek célértékeinek elérésére irányuló resuscitatio hatására. A közlemény szerzői szerint az eredméynek határozottan alátámasztják a Surviving Sepsis Campaign javaslatait, amelyek a célvezérelt resuscitatio alapját képezik. Már folyamatban vannak nagy, többcentrumos vizsgálatok, amelyekben értékelik a célvezérelt resuscitatiót, valamint annak egyes összetevőit külön-külön is. Addig, amíg ezek a részletesebb adatok rendelkezésünkre nem állnak, a sepsis szindrómában szenvedő betegeket kezelő orvosok abban már biztosak lehetnek, hogy helyesen cselekszenek, ha szem előtt tartják célvezérelt megközelítés elveit.

Forrás: Crit Care Med 2008; 36:2734.

Szemlézte: eLitMed.hu, dr.Kern Dávid

Kulcsszavak

célvezérelt resuscitatio, korai resuscitatio, sepsis, metaanalízis

Hozzászólások:

1.,   Kis János Tibor mondta   2008. Október 09., Csütörtök 22:57:25
Korai beavatkozás, mely resuscitációt tesz szükségessé? Miért korai? A vitális paraméterek ITO-os monitorozására, korrekciójára gondol a resusc. kifejezés alatt?

A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie.


Extra tartalom:

 
ROVAT TOVÁBBI CIKKEI

Évente harminc gyerek hal meg bántalmazástól

Az OGYEI új szakmai ajánlást készített a gyermekbántalmazás megelőzéséért

Tovább


Az MRSA járványtanának törvényszerűségei

"Idomított" baktériumokkal a kórházi fertőzések ellen

Tovább


A szülész-nőgyógyász szakma véleménye egységes az abortusztabletta felől

Női jogvédő szervezetek: az abortusztabletta biztonságos, erről nincs szakmai vita.

Tovább


A pszichoterapeuta mint Nagy Testvér

Gyógyír szorongásra, okostelefonon keresztül

Tovább