TARTALOM

 VISSZA

 


Stresszoldás emlőrákos betegek számára






 


Stresszoldó terápia segítségével növelhető a kiújuló emlőrákban szenvedő nők túlélése, emellett életminőségük is javul - derült ki egy új vizsgálatból.

A programban résztvevő nők "érzelmi állapota jelentősen javult, a kiújulás diagnózisát követő egy évben pedig immunválaszuk is erősebb lett” - mondta el Barbara L. Andersen, az Ohio State University pszichológiaprofesszora, a tanulmány szerzője az American Association for Cancer Research sajtóközleményében.

A kutatók 227 olyan nőt követtek nyomon, akikben a vizsgálat kezdetekor állították fel a II. vagy III. stádiumú mellrák diagnózisát. A résztvevőket véletlenszerűen sorolták két csoportba: az egyik csoport a stresszt csökkentő és az általános egészséget javító programban vett részt, míg a többiek csak a hagyományos kezelésben részesültek.

A daganat a nyomon követés során 62 nőben újult ki. A programban részt nem vettekhez viszonyítva a stresszoldó terápiában részesültek körében 59%-ban csökkent a mellrák halálozásának kockázata, olvasható a Clinical Cancer Research folyóirat honlapján közzétett tanulmányban. Anderson szerint az eredmények arra utalnak, hogy „a pszichológiai beavatkozások olyan hosszútávú előnyöket rejtenek, amelyeket korábban soha nem vettek figyelembe vagy figyeltek meg”.

Egy korábbi kutatás azt mutatta, hogy a programban részt vevő nők körében az átlagosan 11 éves nyomon követési idő során 45%-kal csökkent a kiújulás esélye.

„Ezek az eredmények valóban nagyszerűek, mivel azt mutatják, hogy a pszichológiai kezelésnek hosszútávú hatása is lehet” - nyilatkozta a sajtóközleményben Sarah Gehlert, a Washington University professzora.

Forrás: Medipress


Hozzászólások:

Nincs hozzászólás ehhez a cikkhez.

A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie.


Extra tartalom:

 
ROVAT TOVÁBBI CIKKEI

Évente harminc gyerek hal meg bántalmazástól

Az OGYEI új szakmai ajánlást készített a gyermekbántalmazás megelőzéséért

Tovább


Az MRSA járványtanának törvényszerűségei

"Idomított" baktériumokkal a kórházi fertőzések ellen

Tovább


A szülész-nőgyógyász szakma véleménye egységes az abortusztabletta felől

Női jogvédő szervezetek: az abortusztabletta biztonságos, erről nincs szakmai vita.

Tovább


A pszichoterapeuta mint Nagy Testvér

Gyógyír szorongásra, okostelefonon keresztül

Tovább


Stresszoldás emlőrákos betegek számára