TARTALOM

 VISSZA

 


A széndioxid-szint szerepe a halálközeli élményben




 

A halálközeli élmények régóta foglalkoztatják a neurológus kutatókat. A belső béke, fényélmény, találkozás elhunyt rokonokkal valamint sokszor testen kívüli élménnyel kísért jelenség a szívmegállást túlélt betegek 11-23%-nál fordul elő.

A Maribor University ez évben publikált kutatása szerint a halálközeli élmények során tapasztalt misztikus élmények a vér széndioxid-szintjének megemelkedéséhez köthetőek. A betegek vizsgálata során a halálközeli élmény előfordulása nem korrelált a beteg nemével, vallási meggyőződésével, életkorával, halálfélelmével vagy iskolázottságával. Ám a halálközeli élményen átesett betegek széndioxid-szintje lényegesen magasabb volt azokénál, akik nem éltek át hasonló élményt.

Az már régebb óta ismert, hogy a halálközeli élményt tapasztalt betegek ébredési rendszere jelentősen megváltozik. A Neurologyban publikált tanulmány szerint a betegekben elmosódik a határ az ébrenléti és alvás állapota között. Az ébrenlét szabályozása is zavart szenved, a REM állapot sokszor ébrenléti tudatállapotban is “betolakodik”. A halálközeli élményt átélt betegek 60%-nál, míg a kontrollcsoportban csak 24%-ban volt megfigyelhető ez a jelenség.

Ugyanakkor a halálközeli élményt sokszor kísérő testen kívüli élményt vizsgálva a kutatók már 2007-ben felfigyeltek arra, hogy ilyen élmény statisztikailag hasonló valószínűséggel fordul elő halálközeli élmény átélésekor és az álom-ébrenlét határán. A 13 000 főt érintő vizsgálatban a résztvevők közel 6%-a számolt be testen kívüli élményről az alvás és az ébrenlét közti átmeneti fázisban.

A Maribor University kutatási eredményei segíthetik további kutatások megtervezését, amelyek a halálközeli élmény ébrenléti rendszerre gyakorolt hatását segíthetnek megérteni.

eLitMed.hu

Forrás:

The effect of carbon dioxide on near-death experiences in out-of-hospital cardiac arrest survivors: a prospective observational study – Critical Care Critical Care 2010, 14:R56

Out-of-Body Experiences May Be Caused By Arousal System Disturbances In Brain

People With Near Death Experiences Can Differ In Sleep-Wake Control

Carbon Dioxide May Explain Near Death Experiences


Hozzászólások:

Nincs hozzászólás ehhez a cikkhez.

A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie.


Extra tartalom:

 
ROVAT TOVÁBBI CIKKEI

A válság labirintusában: zsákutcák és kiutak

Konferencia: „Európai Léptékkel a Tudásért, ELTE”

Tovább


Évente harminc gyerek hal meg bántalmazástól

Az OGYEI új szakmai ajánlást készített a gyermekbántalmazás megelőzéséért

Tovább


Az MRSA járványtanának törvényszerűségei

"Idomított" baktériumokkal a kórházi fertőzések ellen

Tovább


A szülész-nőgyógyász szakma véleménye egységes az abortusztabletta felől

Női jogvédő szervezetek: az abortusztabletta biztonságos, erről nincs szakmai vita.

Tovább


A széndioxid-szint szerepe a halálközeli élményben