TARTALOM

 VISSZA

 


A szex még infarktus után is jót tesz a szívnek




 

A szex még infarktus után is jót tesz a szívnek

"Igen csekély az esélye annak, hogy akár a korábban szívinfarktuson átesett emberek meghaljanak szexuális aktus közben.” – mondta el sajtónyilatkozatában a kutatás vezetője, Stacy Lindau a Chicagoi Egyetemről.

Sok ember ok nélkül fogja vissza magát szívinfarktus átvészelése után, jelentették a kutatók az Amerikai Szív Szövetség fórumán. A férfiak harmada, a nőknek pedig 60 %-a tartózkodott a testi szerelemtől az infarktust követő évben.

A filmekben az észbontó szex gyakran lélegzetelállító is egyben. A való életben azonban nem kell tartani az életveszélyes kockázatoktól. A legtöbb orvos biztonságosnak tartja a nemi életet, amint a beteg már bírja a visszafogott testedzést. A szex voltaképp ugyanilyen mérsékelt fizikai aktivitásnak számít - állítja dr. John Spertus, a kansasi Missouri Egyetem vezető kutatója. Az edzésről azonban nem olyan kellemetlen beszélni, mint a szexről. Az emberek különösen bátortalanok ebben a kérdésben, ha az orvos nem hozakodik elő vele. Ennek eredményeként a szexuális aktivitás – a minőségi életvezetés fontos eleme – általában csökken az infarktust követő évben.

A tanulmányban résztvevő 1 760 akut szívinfarktuson átesett betegnek csak kevesebb mint fele kapott információt a szexuális együttléttel kapcsolatban. Különösen a nők esetében maradt el a tanácsadás arra vonatkozóan, hogy élhetnek-e nemi életet, illetve, hogy mikortól. A kommunikáció hiánya a hálószobába is belopózik. A férfiak 1,3-szer, a nők 1,4-szer több alkalommal számoltak be a szexuális együttlétek elmaradásáról abban az esetben, ha ezzel kapcsolatban nem kaptak tanácsot orvosuktól. Dr. Spertus elmondta a LiveScience-nek, hogy az orvosoknak, betegeknek és szeretteiknek proaktív kérdéseket kell feltenniük a nemi élettel kapcsolatban. "A cél az, hogy a beteg teljesen egészséges legyen.” – mondta a szakértő. “Nem csak az újabb infarktus kockázatát kell minimalizálni, de az életminőséget is maximalizálni kell.”

Forrás: Medipress

Kapcsolódó link: University of Chicago Medical Center - Stacy Lindau



Hozzászólások:

Nincs hozzászólás ehhez a cikkhez.

A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie.


Extra tartalom:

 
ROVAT TOVÁBBI CIKKEI

A válság labirintusában: zsákutcák és kiutak

Konferencia: „Európai Léptékkel a Tudásért, ELTE”

Tovább


Évente harminc gyerek hal meg bántalmazástól

Az OGYEI új szakmai ajánlást készített a gyermekbántalmazás megelőzéséért

Tovább


Az MRSA járványtanának törvényszerűségei

"Idomított" baktériumokkal a kórházi fertőzések ellen

Tovább


A szülész-nőgyógyász szakma véleménye egységes az abortusztabletta felől

Női jogvédő szervezetek: az abortusztabletta biztonságos, erről nincs szakmai vita.

Tovább


A szex még infarktus után is jót tesz a szívnek