TARTALOM

 VISSZA

 


A szívroham megnövekedett kockázata leselkedik a síturistákra




 


Leesett az első hó a magas hegyekben. Az Alpokba látogató síelőkre és más téli sportok szerelmeseire az alacsony hőmérséklet, a nagy tengerszint feletti magasság és az intenzív fizikai megterhelésre való felkészületlenség következtében a szívroham magasabb kockázata leselkedik.

A Tiroli Alpok turistáira összpontosító vizsgálatban az Innsbrucki Egyetem kardiológusai kimutatták, hogy a kockázat a vakáció első két napjában a legnagyobb.

„Minden évben több millió turista érkezik a Tiroli Alpokba, hogy téli sportokat űzzön, amelyek egytől-egyig a baleset és a sérülés veszélyével járnak” – nyilatkozta az Európai Kardiológusok Társaságának sajtótájékoztatóján a tanulmány vezető szerzője, dr. Bernhard Metzler. „Korábban már kimutatták, hogy az osztrák Alpokba látogató, téli sportokat űző turistákat érő halálozás megdöbbentő 40 százalékát okozza hirtelen szívhalál, és ezen belül az akut szívroham az első számú ok.”

Metzler és munkatársai 170 olyan páciens adatát vizsgálták, akik 2006 és 2010 között téli sportolás során szenvedtek szívrohamot. A betegek 56 százaléka az intenzív fizikai tevékenység megkezdését követő első két napban kapott szívrohamot, bár mindössze 19 százalékuknak volt ismert szívbetegsége. Vakációjuk előtt a páciensek több mint fele végzett kevesebb testmozgást, mint amit az Európai Kardiológusok Társasága minimálisan javasol.

A tanulmány szerzői szerint a tengerszint feletti magasság is jelentős tényező lehet. A betegek szívrohama 1350 méteres átlagmagasságban következett be, szemben a 170 méteres átlagos tengerszint feletti magassággal, ahol élnek. Az is kiderült, hogy a páciensek körülbelül 70 százaléka rendelkezett a szívkoszorúér betegség legalább két kockázati tényezőjével, a dohányzást, a cukorbetegséget és a magas koleszterinszintet is beleértve.

A kutatók szerint a téli sportolással töltött hegyvidéki vakációt tervezőknek rendszeres testedzéssel kell felkészülniük az utazásra. A síparadicsomban pedig fokozatosan kell növelniük a fizikai aktivitás intenzitását. A kutatók az Európai Kardiológusok Társaságának stockholmi kongresszusán tették közzé eredményeiket.

Forrás: Medipress

Hozzászólások:

Nincs hozzászólás ehhez a cikkhez.

A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie.


Extra tartalom:

 
ROVAT TOVÁBBI CIKKEI

A válság labirintusában: zsákutcák és kiutak

Konferencia: „Európai Léptékkel a Tudásért, ELTE”

Tovább


Évente harminc gyerek hal meg bántalmazástól

Az OGYEI új szakmai ajánlást készített a gyermekbántalmazás megelőzéséért

Tovább


Az MRSA járványtanának törvényszerűségei

"Idomított" baktériumokkal a kórházi fertőzések ellen

Tovább


A szülész-nőgyógyász szakma véleménye egységes az abortusztabletta felől

Női jogvédő szervezetek: az abortusztabletta biztonságos, erről nincs szakmai vita.

Tovább


A szívroham megnövekedett kockázata leselkedik a síturistákra