TARTALOM

 VISSZA

 


A szója csökkenti a rák kockázatát


A szója csökkenti a rák kockázatát


 


A szója hozzájárulhat a rákellenes küzdelemhez emlő és a prosztatarák esetén is.

Az chicagói Északnyugati Egyetem kutatói megállapították, hogy napi egy tabletta genisztein, mely a szója izoflavon-összetevőjét tartalmazza, lassítja a prosztatarák terjedését. Raymond Bergan professzor és munkatársainak eredménye vezethet az első nem toxikus daganatellenes kezeléshez. Amennyiben a további vizsgálatok is sikerrel járnak, érdemes lenne más daganatok esetén is kipróbálni a módszert.

Ugyanakkor a Buffalói Egyetem munkatársai, Anne Weaver irányításával mintegy 683 emlőrákos, és 611 egészséges hölgy bevonásával tanulmányozta az izoflavon daganatellenes hatását. Megállapították, hogy az izoflavon legmagasabb dózisban történő bevitele mintegy 30 százalékkal csökkentette az invazív emlőrák, 60 százalékkal a szövettanilag jól differenciált emlőrák kockázatát. Azonban ez a hatás csak a menopauza előtt érvényesül, azt követően már nem.

Mindkét eredmény – melyekről az Amerikai Rákkutató Társaság szervezésében lebonyolított konferencián számoltak be – további megerősítést igényel.

Forrás: Medipress


Kapcsolódó anyagok: Antibiotikum pusztítja a rákos sejteket



Agresszív kezelés kell az idős prosztatarákosoknak




LAM (Lege Artis Medicinae) - 2010; 20 (11) A prosztatarák szűréséről



Hozzászólások:

Nincs hozzászólás ehhez a cikkhez.

A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie.


Extra tartalom:

 
ROVAT TOVÁBBI CIKKEI

A válság labirintusában: zsákutcák és kiutak

Konferencia: „Európai Léptékkel a Tudásért, ELTE”

Tovább


Évente harminc gyerek hal meg bántalmazástól

Az OGYEI új szakmai ajánlást készített a gyermekbántalmazás megelőzéséért

Tovább


Az MRSA járványtanának törvényszerűségei

"Idomított" baktériumokkal a kórházi fertőzések ellen

Tovább


A szülész-nőgyógyász szakma véleménye egységes az abortusztabletta felől

Női jogvédő szervezetek: az abortusztabletta biztonságos, erről nincs szakmai vita.

Tovább


A szója csökkenti a rák kockázatát