|
TARTALOM
A sztatinok a primer prevencióban is megállják a helyüket Jól ismert, hogy a sztatinok jelentős kedvező hatást fejtenek ki a már kialakult cardiovascularis betegségben szenvedő betegek kezelésében (tehát a szekunder prevencióban). Kevésbé tisztázott viszont a szerepük a primer prevencióban. Most a BMJ elektronikus kiadásában közöltek egy metaanalízist, amelynek nemzetközi szerzőcsoportja a sztatinok szerepét értékelte cardiovascularis betegségben nem szenvedő, csak kockázati tényezőkkel terhelt személyek esetében. Tíz vizsgálatból összesen 70 ezer alany adatait elemezték. Az átlagosan négyéves követési idő alatt a sztatint szedő betegek közül szignifikánsan, 12%-kal kevesebben haltak meg, 30%-kal ritkábban lépett fel a coronariákkal kapcsolatos súlyos szövődmény, és a súlyos cerebrovascularis szövődmények kockázata is 19%-kal alacsonyabbnak adódott. Ez a hatás egyformán kimutatható volt a férfiak és a nők, az idősek és a fiatalabbak, valamint a diabetesesek és a nem cukorbetegek csoportjában. A sztatinkezelés nem ált összefüggésben a rosszindulatú daganatok nagyobb kockázatával. A szignifikáns és tetszetős mértékű kockázatcsökkenések azonban a kockázat relatív csökkenését mutatják, a kockázat abszolút csökkenése igencsak csekély (a halálozás például 5,7%-ról 5,1%-ra csökkent, tehát 0,6%-kal). A szerzők önkritikusan meg is jegyzik, hogy „a kezelés abszolút kedvező hatása … biztosan kisebb lenne 1%-nál, és jelentős számú” beteget (több mint 100-at) kellene négy éven keresztül sztatinnal kezelni egyetlen súlyos cardiovascularis szövődmény megelőzéséhez. Szemlézte: eLitMed.hu, dr. Kern Dávid Forrás: BMJ 2009 Jun 30; 338:b2376. Kulcsszavak sztatinok, primer prevenció, cardiovascularis betegségek |
Extra tartalom: ROVAT TOVÁBBI CIKKEI A válság labirintusában: zsákutcák és kiutak Konferencia: „Európai Léptékkel a Tudásért, ELTE”
Tovább
Évente harminc gyerek hal meg bántalmazástól Az OGYEI új szakmai ajánlást készített a gyermekbántalmazás megelőzéséért
Tovább
Az MRSA járványtanának törvényszerűségei "Idomított" baktériumokkal a kórházi fertőzések ellen
Tovább
A szülész-nőgyógyász szakma véleménye egységes az abortusztabletta felől Női jogvédő szervezetek: az abortusztabletta biztonságos, erről nincs szakmai vita.
Tovább
|
hirdetés hirdetés hirdetés |




