|
TARTALOM
A szteroid tabletta csökkenti az orrpolip méretét Az orr- és orrmelléküregi gyulladás kezelhető szteroidos tabletta segítségével, azonban nem szabad megfeledkezni az igen komoly mellékhatásoktól - a skóciaia Dundee-i Egyetem munkatársai szerint. Becslések szerint mintegy 32 millió amerikai szenved a krónikus orr- és orrmelléküreg-gyulladás tüneteitől, melyek orrdugulásból, fájdalomból, és a szaglás elvesztéséből állnak. A súlyosabb esetekben kialakuló orrpolipok tovább ronthatnak a betegek állapotán. A kezelés első lépésében szteroid tartalmú orrspray használata javasolt, ezután érdemes próbálkozni az erősebb hatású tablettákkal, melyek bizonyítottan gyulladásgátló hatásúak. Azonban fel kell arra is hívni a figyelmet, hogy ezek a szerek súlyos mellékhatásokkal rendelkeznek, használatuk megnöveli a csontritkulás és az álmatlanság kockázatát, illetve ronthat a fennálló asztma állapotán. Azonban Dr. Sriram Vaidyanathan allergológus és munkatársainak vizsgálata szerint a rövid időtartamban alkalmazott szteroid tabletta képes csillapítani a tüneteket, mely a sebészi megoldás elkerülését is jelentheti. Az Annals of Internal Medicine márciusi számában megjelent tanulmány kitér arra, hogy a közepes, és nagyméretű orrpolipokra nem megoldás a szteroidos spray, sokkal nagyobb hatás várható az orvosi felügyelet mellett alkalmazott rövid időtartamú tablettás kezeléstől. Vaidyanathan és munkatársai 60 krónikus orr- és orrmelléküregi gyulladásban, valamint orrpolipban szenvedő beteget tanulmányoztak. Két héten keresztül a véletlenszerűen elosztott betegek egyik fele egy szteroidos tablettát szedett, szemben a másik csoporttal, akik placebót kaptak. Ezután nyolc hétig mindkét csoport napi kétszer szteroidtartalmú orrcsepp-kezelésben részesült, újabb 26 hétig pedig napi kétszeri szteroidos sprayt kapott. Azoknál, akik tablettás szteroidot is kaptak, a polipok mérete inkább mutatott csökkenési hajlamot, valamint a szaglókészség is nagyobb mértékben javult. A kutatók reményei szerint a jövőben az új protokoll hozzá fog járulni ahhoz, hogy a szóban forgó betegcsoport légzési és szaglási készsége visszatérjen a normális szintre. Forrás: Medipress Kapcsolódó anyagok: A szterid spray növeli a diabetes kockázatát Biszfoszfonátok tartós szteroidkezelés esetén: naponta vagy évente? |
Extra tartalom: ROVAT TOVÁBBI CIKKEI A válság labirintusában: zsákutcák és kiutak Konferencia: „Európai Léptékkel a Tudásért, ELTE”
Tovább
Évente harminc gyerek hal meg bántalmazástól Az OGYEI új szakmai ajánlást készített a gyermekbántalmazás megelőzéséért
Tovább
Az MRSA járványtanának törvényszerűségei "Idomított" baktériumokkal a kórházi fertőzések ellen
Tovább
A szülész-nőgyógyász szakma véleménye egységes az abortusztabletta felől Női jogvédő szervezetek: az abortusztabletta biztonságos, erről nincs szakmai vita.
Tovább
|
hirdetés hirdetés hirdetés |




