TARTALOM

 VISSZA

 


A tartós alváshiány komoly betegségeket és korai halálozást okozhat




 


A hosszú távú alváshiány, illetve az alvászavar komoly egészségügyi problémákhoz, illetve az azok miatt bekövetkező korai halálozáshoz vezethetnek – mutat rá a European Heart Journal egyik tanulmánya.

„Ha valaki hat óránál kevesebbet alszik egy éjszaka, vagy álma nem zavartalan, 48 százalékkal növekszik a szívbetegségek, illetve 15 százalékkal az agyvérzés kockázata” - magyarázta a Warwick Egyetem orvosi karának professzora, Francesco Cappuccio „A késői fekvés és a korai kelés időzített bomba az egészség szempontjából, ezért még idejekorán meg kell tenni a megfelelő lépéseket, hogy csökkenjen az életveszélyes betegségek kockázata”

Cappuccio professzor és Dr Michelle Miller társszerző vezették a kutatási programot. Több mint 470 000 résztvevőt követtek nyomon 7-25 éven át nyolc országból, köztük Japánból, az Egyesült Államokból, Svédországból és az Egyesült Királyságból. „ A mai társadalomban elvárás, hogy minél többet préseljünk bele rövidke időnkbe. A munka illetve az élet egyensúlya miatt sokunk kénytelen lemondani az értékes alvásidőről, hogy elvégezze azt a munkát, amit szerinte elvárnak tőle. Így azonban jelentősen növeljük az esélyünket arra, hogy agyvérzést vagy szívbetegségeket, infarktust kapunk” - magyarázta Capuccio professzor.

Dr. Miller így folytatta: „A krónikus alváshiány olyan hormonokat és vegyületeket termel a szervezetben, melyek az agyvérzés és a szívbetegségek mellett emelik például a magas vérnyomás, a magas koleszterinszint, a cukorbaj és az elhízás kockázatát is.”

Cappuccio professzor nem késlekedett felhívni a figyelmet az ellenkező végletre sem. Aki túl sokat alszik - több mint 9 órát egy huzamban - az is utalhat betegségre. „Napi hét óra alvás megvédi az egészséget, és csökkenti a krónikus betegségek kialakulásának kockázatát. Kutatásunk rámutat a tisztán látható kapcsolatra: annyit aludjunk, amennyi szükséges az egészséges és hosszú élethez.

Forrás: Medipress


Kapcsolódó anyagok: Alváshiány és magas vérnyomás



Az alváshiány megfázásra hajlamosít



Ördögi körben a rossz alvók










Hozzászólások:

Nincs hozzászólás ehhez a cikkhez.

A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie.


Extra tartalom:

 
ROVAT TOVÁBBI CIKKEI

A válság labirintusában: zsákutcák és kiutak

Konferencia: „Európai Léptékkel a Tudásért, ELTE”

Tovább


Évente harminc gyerek hal meg bántalmazástól

Az OGYEI új szakmai ajánlást készített a gyermekbántalmazás megelőzéséért

Tovább


Az MRSA járványtanának törvényszerűségei

"Idomított" baktériumokkal a kórházi fertőzések ellen

Tovább


A szülész-nőgyógyász szakma véleménye egységes az abortusztabletta felől

Női jogvédő szervezetek: az abortusztabletta biztonságos, erről nincs szakmai vita.

Tovább


A tartós alváshiány komoly betegségeket és korai halálozást okozhat