TARTALOM

 VISSZA

 


A termékeny nők veszélyes illata




 


A huszonegy éves nőnek a lelkére kötötték, hogy ne flörtöljön senkivel, aki az ott töltött hónapok során beteszi a lábát a laboratóriumba. A szemkontaktust és a beszélgetést is a minimumra kellett szorítania. Sose használt sminket vagy parfümöt, mindig egyszerű lófarokba fésülten hordta a haját, csak farmerben és sima pólóban járt. A fiatalemberek azt gondolták róla, hogy csupán egyik diáktársuk a Floridai Állami Egyetemen, és egy kísérletben vesz részt azzal a férfival együtt, aki legókockákkal igyekezett megoldani különböző feladatokat. Az igazi kísérlet azonban később következett, akkor, amikor minden férfit megkértek az egyetemen, hogy minősítse a nő különböző tulajdonságait, köztük a vonzerejét.

Mint kiderült, a válaszokat két tényező határozta meg: a nő menstruációs ciklusa és a férfiak érzelmi állapota. Korábbi vizsgálatok már megmutatták, hogy a legtermékenyebb időszakában lévő nőt a férfiak vonzóbbnak találják, mivel anélkül, hogy akarná, megváltozik a hangja, az illata és a bőre színe. Ugyanezt a hatást figyelték meg ebben az esetben is, de csak azokban az esetekben, amikor olyan férfi végezte el a minősítést, akinek független volt éppen, tehát nem volt semmilyen viszonya.

A romantikus kapcsolattal rendelkezők sokkal kevésbé látták vonzónak a termékenységi ciklusa csúcsán lévő nőt, feltehetően azért, mert valamilyen módon érzékelték, hogy veszélyt jelent a kapcsolatukra nézve. Hogy megmaradjanak a párjuknál, és ne lehessen őket elcsábítani, azt mondták maguknak, hogy a nő nem is olyan elragadó.

A kísérlet az evolúciós pszichológia egy új irányzatához, a „kapcsolatfenntartás” tanulmányozásához tartozott. A legtöbb kutatás eddig azt járta körül, hogyan készített fel bennünket, különböző nemű embereket az evolúció arra, hogy találkozzunk és párosodjunk a másik nemhez tartozókkal. Az evolúciós párzási játék azonban nemcsak a társ megtalálásáról szól, történjen az akár a szavannán, akár egy magányosokra specializálódott bárban. A természetes kiválasztódás azoknak kedvezett, akik elég hosszú ideig maradtak együtt ahhoz, hogy gyerekeket neveljenek fel, tehát az olyan férfiaknak és nőknek, akik partnerük megőrzésével képesek fenn is tartani a megkezdett viszonyt.

Nehezen hihetőnek tűnik, hogy egy férfi, ha akár csak rövid időre leül mellé, meg tudja állapítani egy nőről, hogy legtermékenyebb időszakában van éppen. Még nagyjából tíz évvel ezelőtt a tudósok úgy vélték, hogy az emberek esetében - más főemlősöktől eltérően - a peteérés úgy megy végbe, hogy arról nemcsak a férfiak, hanem maguk a nők sem tudnak. Több vizsgálat is igazolta azonban, hogy ha egy nő termékenysége csúcsára ér, megváltozik a viselkedése. A bárokban dolgozó táncosnők olyankor több pénzt kapnak a vendégektől (hacsak nem szednek a peteérést elfojtó fogamzásgátló pirulát, mert akkor a borravalók változatlanok maradnak). A nők hangfekvése megemelkedik, a férfiak izgalmasnak érzik az illatukat, és megnövekedett tesztoszteron-termeléssel reagálnak rá.

„Az igazán érdekes az, hogy minden tudattalanul zajlik - magyarázta Martie Haselton, a Kaliforniai Egyetem pszichológusa a The New York Timesnak. - Férfiakra és nőkre egyaránt hat a peteérés, de nem vagyunk tudatában annak, hogy milyen jelentős változásokat idéz elő a magatartásunkban. Abból, hogy ez így történik, nyilvánvaló, hogy jobban hasonlítunk más emlősökhöz, mint gondoltuk.”

A termékenységi ciklus csúcsán járó nők szívesebben mennek partikra, táncos szórakozóhelyre, és (férfiak és nők egybehangzó véleménye szerint) érdekfeszítőbben öltözködnek. Egyes nőknek a partnerükhöz való viszonya is megváltozik, mint azt Haseltonnak kaliforniai kollégájával, Christina Larsonnal és Steven Gangestaddel, az Új-mexikói Egyetem pszichológusával közösen végzett vizsgálata beigazolta.

„ Azok a nők, akik szexuálisan nem nagyon elbűvölő férfiakkal állnak szilárd kapcsolatban, hirtelen elkezdenek észrevenni más férfiakat, és egyszer csak flörtölnek velük. Kritikusabbá válnak állandó partnerükkel szemben, és kevésbé érzik magukat egynek vele a peteérést megelőző néhány napban” - fejtette ki Haselton.

Ez azonban nem azt jelenti, hogy szakítást fontolgatnak. „Ezek a nők semmilyen jelét sem mutatják annak, hogy ne éreznék magukat többé elkötelezettnek. Nem akarják otthagyni stabil partnerüket, egyszerűen csak körül akarnak nézni a férfiak között, és megvizsgálni, hogy közülük ki jöhetne szóba szexpartnerként” - tárta fel a pszichológus.

Mindez illeszkedik a hűtlenség „jó génekre” alapozott evolúciós magyarázatához: egy jó kiállású férfival létrejött múló viszony jobb génekkel rendelkező gyerekeket eredményezhet, olyanokat, akiknek nagyobb esélyük van arra, hogy tovább adják az anya génjeit. Ennek a fajta hűtlenségnek azonban megvan az a kockázata, hogy a nő nem szexi, hosszú távú partnere tudomást szerez róla, és otthagyja a nőt, hogy nevelje egyedül a gyereket. Jobb tehát, ha a nő csökkenti a kockázatot, és csak akkor hűtlenkedik, amikor biztosan termékeny.

Ez az evolúciós logika azt diktálja, hogy a partner akkor aggódjon a leginkább, amikor a nő termékenységi szakaszban van, és pontosan ez is történt a Haselton és Gangestad által vizsgált esetekben. A szexuálisan nem megnyerő férfiak különösen féltékennyé váltak és jobban vigyáztak a kapcsolatra a nők magas termékenységi szakaszában - talán mert több fizikai jelet észleltek, vagy csak mert látták, hogy partnerük a szokásosnál erőteljesebben flörtöl. (folyt.)

A kapcsolat megőrzésének egyik biztos módja férfiak és nők számára egyaránt az, hanem néznek a csábító alternatívákra. És úgy tűnik, létezik is egyfajta mentális mechanizmus, amely megálljt parancsol a kalandozó tekintetnek, miként azt Manernek és a Floridai Állami Egyetemen dolgozó kollégáinak egy, a „figyelmi kötődésre” vonatkozó vizsgálata is megmutatta.

A kísérletben részt vevő férfiakat és nőket a „vágy” és „csók” szavak felvillantásával készítették elő, majd fényképeket mutattak nekik. Az egyedülálló férfiak és nők nem állták meg, hogy ne bámulják meg a másik nem elbűvölő képviselőit - tekintetük akkor is vissza-vissza vándorolt rájuk, ha éppen egy másvalakit ábrázoló új képet kellett volna nézniük.

Ezzel szemben a kapcsolatban állók másképp reagáltak, gyorsan elfordították tekintetüket a csábító arcokról. A szakemberek szerint a szexszel kapcsolatos szavakkal történt tudatalatti stimulálás működésbe hozott náluk valamilyen ösztönös védekező mechanizmust, és az illető mintha azt mondta volna: „Ne kísértsenek! Nem látok semmit! Nem látok semmit!”
Ez jó hír a hűséget pártolóknak, de Maner a Kentucky Egyetemen dolgozó C. Nathan DeWall-lal és másokkal végzett egy olyan kísérletet is, amely óvatosságra int. A kísérletben megnehezítették, hogy a résztvevők vonzó arcokra nézzenek - férfiak és nők egyaránt azzal reagáltak, hogy erőteljesebben törekedtek a tiltott gyümölcs megszemlélésére. Később pedig kevésbé elégedetten nyilatkoztak a partnerükről, és hajlamosabbnak mutatkoztak arra, hogy megcsalják.
A tanulság - úgy tűnik - az, hogy ha túlzottan védenek egy kapcsolatot, akkor a szándék épp az ellenkezőjébe fordul, és a viszony fenntartásának akadályává válik.
„Nem akarjuk, hogy a partnerünk nagyon sok embert megnézzen, mert az árt a viszonyunknak. Ugyanakkor ha megakadályozzuk benne, az visszaüthet - fejtette ki Maner. - Jobb tehát, ha hagyjuk, hogy a saját - tudatos vagy tudattalan - eszközeivel maga védje meg magát.”

2011. 08. 26.

Forrás: MTI


Kapcsolódó anyagok: Nem érdemes sokáig várni a gyerekvállalással




A táplálkozás hatása a termékenységre




Bordélyélet






Hozzászólások:

Nincs hozzászólás ehhez a cikkhez.

A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie.


Extra tartalom:

 
ROVAT TOVÁBBI CIKKEI

A válság labirintusában: zsákutcák és kiutak

Konferencia: „Európai Léptékkel a Tudásért, ELTE”

Tovább


Évente harminc gyerek hal meg bántalmazástól

Az OGYEI új szakmai ajánlást készített a gyermekbántalmazás megelőzéséért

Tovább


Az MRSA járványtanának törvényszerűségei

"Idomított" baktériumokkal a kórházi fertőzések ellen

Tovább


A szülész-nőgyógyász szakma véleménye egységes az abortusztabletta felől

Női jogvédő szervezetek: az abortusztabletta biztonságos, erről nincs szakmai vita.

Tovább


A termékeny nők veszélyes illata