|
TARTALOM
A túlsúly növeli az altatás veszélyét Az elhízott betegeknek kétszer nagyobb valószínűséggel lehetnek altatással kapcsolatos légúti szövődményei - a legújabb kutatások szerint. Súlyosan elhízott betegek esetében ez az arány akár négyszeres is lehet. Brit kutatók a 2008 és 2009 között elvégzett altatások légúti komplikációit vizsgálták. Azokra az esetekre fókuszáltak, melyeknek súlyos következményei voltak: légzési elégtelenség, mely intenzív osztályos elhelyezést tett szükségessé, légcsövön keresztüli lélegeztetésre szorult a beteg, agykárosodást szenvedett vagy meghalt. Eredményeiket a British Journal of Anaesthesia márciusi számában illetve az Aneszteziológusok Királyi Kollégiumának találkozóján tették közzé. Dr. Nick Woodall, a Norfolk és Norwich Kórház altatóorvosa, a cikk egyik szerzőjének véleménye szerint kutatásaik a betegeknek és az altatóorvosoknak is fontosak. „Az elhízott betegek pontosabb képet kaphatnak az altatás kockázatait illetően. Azt reméljük, hogy eredményeink alapján az altatóorvosok jobban felismerik ezeket a kockázatokat és inkább az olyan kisebb rizikójú technikákat választják, mint a helyi érzéstelenítés. Túlsúlyos betegek altatása kapcsán felkészülhetnek a légúti problémákra is." A kutatók az intenzív osztály betegeit is megvizsgálták. Azt találták, hogy azok között az elhízott betegek között, akiknek légúti problémáik voltak, nagyobb arányú volt a halálos szövődmény. Amennyiben a kilélegzett levegő széndioxid-tartalmát monitorozó eszközt, azaz kapnográfot használtak, a súlyos agykárosodás és a halálos szövődmények aránya nagymértékben csökkent. Kapnográf nélkül a súlyos szövődmények aránya 74 százalékra nőtt. Forrás: Medipress Kapcsolódó anyagok: LAM (Lege Artis Medicinae) - 2007; 17(1) A hazai aneszteziológiai gyakorlat nemzetközi tükörben |
Extra tartalom: ROVAT TOVÁBBI CIKKEI A válság labirintusában: zsákutcák és kiutak Konferencia: „Európai Léptékkel a Tudásért, ELTE”
Tovább
Évente harminc gyerek hal meg bántalmazástól Az OGYEI új szakmai ajánlást készített a gyermekbántalmazás megelőzéséért
Tovább
Az MRSA járványtanának törvényszerűségei "Idomított" baktériumokkal a kórházi fertőzések ellen
Tovább
A szülész-nőgyógyász szakma véleménye egységes az abortusztabletta felől Női jogvédő szervezetek: az abortusztabletta biztonságos, erről nincs szakmai vita.
Tovább
|
hirdetés hirdetés hirdetés |





