|
TARTALOM
A válaszolók harmada egyetért az aktív eutanáziával
MTI
A Szinapszis Kft. 2011. november elején végzett kutatása szerint az emberek többsége változatlanul elfogadja az eutanázia aktív vagy passzív formáját, azonban 2009-hez képest jelentősen nőtt a teljesen elutasítók tábora - közölte a piackutató. Az ezer ember telefonos, kérdőíves megkérdezésén alapuló - a webbeteg.hu felkérésére készült - reprezentatív kutatás azt mutatja, hogy a válaszolók legnagyobb része (37 százalék) az eutanázia passzív formáját (például a beteg lekapcsolását az életfunkciókat biztosító gépről) tartja elfogadhatónak, az aktív (például méreggel történő) eutanáziával is a megkérdezettek 31 százaléka értett egyet. A válaszolók 20 százaléka viszont semmilyen formájában sem támogatta a halálos betegségben szenvedők halálának elősegítését, a megkérdezettek 10 százaléka nem kívánt válaszolni. A 2009-ben végzett kutatás még azt mutatta, hogy a passzív eutanáziával 39, az aktívval 27 százalék ért egyet, és 13 százalék utasította el mindkét formát. A Magyar Hírlap a keddi számában írt arról, hogy információik szerint morfintúladagolásban meghalt betegek ügyében vizsgálódik a Budapesti Rendőr-főkapitányság a fővárosi Uzsoki utcai kórházban. A lap információja szerint végstádiumban lévő daganatos betegeknek a fájdalomcsillapításhoz szükséges morfiumadag négy-ötszörösét adták be, amelytől az érintettek néhány napon belül meghaltak. A rendőrség kedden azt közölte, hogy az ügyben emberölés bűntett elkövetésének gyanúja miatt, ismeretlen tettessel szemben folyik nyomozás. MTI |
Extra tartalom: ROVAT TOVÁBBI CIKKEI A válság labirintusában: zsákutcák és kiutak Konferencia: „Európai Léptékkel a Tudásért, ELTE”
Tovább
Évente harminc gyerek hal meg bántalmazástól Az OGYEI új szakmai ajánlást készített a gyermekbántalmazás megelőzéséért
Tovább
Az MRSA járványtanának törvényszerűségei "Idomított" baktériumokkal a kórházi fertőzések ellen
Tovább
A szülész-nőgyógyász szakma véleménye egységes az abortusztabletta felől Női jogvédő szervezetek: az abortusztabletta biztonságos, erről nincs szakmai vita.
Tovább
|
hirdetés hirdetés hirdetés |




