TARTALOM

 VISSZA

 


A xylitolt használó anyák gyermekeinek egészségesebbek a fogaik




 


Még egy jó pont a xylitolnak: azok az anyák, akik használják, csökkentik gyermekük esélyeit a fogszuvasodás kialakulására. Finn kutatók tették közzé a bombahírt, miután ismét felvették a kapcsolatot a 10 éve befejezett, fogszuvasodás megelőzésével kapcsolatos tanulmányuk résztvevőivel.

„Meg akartuk vizsgálni, hogy a streptococcus mutans (fogszuvasodást okozó baktériumtörzs) kolóniáktól való korai mentességnek lesznek-e hosszabb távú hatásai” – mondta el a kutatás vezetője, Marja-Liisa Laitala. „A legfontosabb eredmény az, hogy az első lyukas fog megjelenése három évvel kitolódott.”

Dr. Laitala a Nemzetközi Fogászati Kutató Szövetség ülésén mutatta be az eredményeket, 2011. márciusában, San Diegoban. A fogszuvasodás szempontjából erősen veszélyeztetett gyermekek esetében a lyukas fogak aránya leesett a referenciacsoport szintjére. Az előző tanulmány összehasonlította a mutáns streptococcus anyáról gyermekre történő átkerülésének arányát. Ott a xylitol hatásosabbnak bizonyult a klór-hexidinnél és a fluoridos anyagoknál.

„A streptococcus mutans az anyáról a gyermekre a nyáluk érintkezése útján terjed” – magyarázta Dr. Laitala. „Ha az anya xylitolt szed, az gátolja az átterjedést.” Az anyákat véletlenszerűen három csoportba osztották, mindegyiküknek megmérték a nyálban található streptococcus mutans szintjét. Az intervenciós csoport 5 gramm xylitolt tartalmazó rágógumit rágott naponta háromszor gyermekük 3-24 hónapos kora között. A két kontrollcsoport kétévente részesült fluoridos illetve klór-hexidines kezelésben. Az új tanulmány keretei közt Dr. Laitala ezeket a gyerekeket követte nyomon 10 éves korukig, az Ylivieska Közegészségügyi Központ nyilvántartásainak segítségével. 195 gyerekből 148 adatait még mindig el tudták érni. Referenciacsoportként azok az anyák szolgáltak, akiknek a nyálában kevés streptococcus mutanst találtak.

A fogromlás mértékét a szuvas, hiányzó és betömött fogakból kiszámított index adta (DMFT), az ép fogsor megőrzésének idejét pedig a Cox regressziós modellel becsülték meg. A tejfogaknál a xylitolt szedő csoportnál mutatkozott a leghosszabb szuvasodás nélküli időszak: 8,17 év. A fluoridos csoportnál ez 5 év lett, a klór-hexidinesnél 6,5, a referenciacsoportnál pedig 8,14.

„A jelentős különbség a szuvasodásmentes időszakban nagyon meglepett minket. Majdnem 3,5 év csúszás mutatkozott a magas kockázatú gyermekcsoport esetében. Ugyanolyan szintre kerültek, mint a kisebb kockázatúak” – mondta el Dr. Laitala. Ez jó hír a szülőknek. Könnyen megelőzhető a gyermekek fogszuvasodása, ha rendszeresen rágnak xylitolos rágógumit. „A finn fogorvosok javasolják a xylitol rendszeres használatát a kisgyerek első fogainak előbukkanásakor. Így elkerülhető a fogszuvasodás, a fájdalom és a kellemetlenség, így pedig javul az életminőség is.

Forrás: Medipress


Kapcsolódó anyagok: Kora gyermekkori súlyos fogszuvasodás



Bevonat a tejfogon



Rendkívül vékony a fogon lévő fluorid réteg







Hozzászólások:

Nincs hozzászólás ehhez a cikkhez.

A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie.


Extra tartalom:

 
ROVAT TOVÁBBI CIKKEI

A válság labirintusában: zsákutcák és kiutak

Konferencia: „Európai Léptékkel a Tudásért, ELTE”

Tovább


Évente harminc gyerek hal meg bántalmazástól

Az OGYEI új szakmai ajánlást készített a gyermekbántalmazás megelőzéséért

Tovább


Az MRSA járványtanának törvényszerűségei

"Idomított" baktériumokkal a kórházi fertőzések ellen

Tovább


A szülész-nőgyógyász szakma véleménye egységes az abortusztabletta felől

Női jogvédő szervezetek: az abortusztabletta biztonságos, erről nincs szakmai vita.

Tovább


A xylitolt használó anyák gyermekeinek egészségesebbek a fogaik