TARTALOM

 VISSZA

 


Aki szervet ad, ingyen temetkezhet


MTI

 



A brit állami egészségügyi szolgálat (NHS) állná a temetési költségeit azoknak, akik haláluk előtt hivatalosan felajánlják szerveiket átültetésre - legalábbis az egyik legtekintélyesebb brit orvosetikai tanácsadó csoport kedden előterjesztett javaslata szerint, amelynek célja a krónikus és súlyos donorhiány enyhítése.

Nagy-Britanniában jelenleg nyolcezer szervátültetésre szoruló beteg vár megfelelő donorra. Az átlagos várakozási idő három év, és a várólistán lévők közül naponta átlagosan hárman halnak meg azért, mert nem sikerült időben átültethető szervet találni számukra.

A Nuffield Council of Bioethics nevű csoport most úttörő jellegű javaslattal állt elő. A humánbiológiai és orvostudományi kutatások etikai problémáival foglalkozó független szervezet - amelynek gyakorló orvosok, valamint egészségügyi és jogi szakértők a tagjai - keddi előterjesztésében azt indítványozta, hogy aki feliratkozik a hivatalos brit donorlistára, annak temetkezési költségeit "ésszerű kereteken belül" az NHS vállalja magára.

Nagy-Britanniában rendkívül drága a temetkezés; a legolcsóbb búcsúszertartás is 1500 fontba (félmillió forint) kerül, de a költségek jóval meghaladhatják akár az ötezer fontot is.
A brit törvények határozottan tiltják a szervdonorok közvetlen anyagi jutalmazását, ám a Nuffield Council of Bioethics szakértői szerint az általuk javasolt megoldás ezt az etikai problémát megkerülné, ugyanis így nem maga a donor jut pénzügyi előnyökhöz, hanem - halála után - a család anyagi terhei csökkennének.

A Brit Orvosi Szövetség (BMA) keddi nyilatkozatában "érdekesnek" nevezte az ötletet. A BMA azonban közölte, hogy a maga részéről továbbra is az általa régóta javasolt "opt-out" rendszert tartaná a leghatékonyabbnak a donorok számának növelésére.
Ennek a sokat vitatott elképzelésnek a lényege az, hogy mindenkit potenciális szervdonornak tekintenének, kivéve azokat, akik kifejezetten nyilatkoznak arról, hogy nem kívánják haláluk után szerveiket átültetésre felajánlani, vagy akiknek hozzátartozói az elhalálozás után nem járulnak hozzá az elhunyt szerveinek felhasználásához. Ez éppen a fordítottja lenne a jelenlegi brit rendszernek, amelyben arról kell nyilatkozni, hogy valaki hajlandó-e felajánlani szerveit a rászorulóknak.

A BMA javaslatát a Nuffield Council of Bioethics kedden ismertetett tanulmánya határozottan elveti.

A brit egészségügyi minisztérium szóvivője kedden a BBC-nek a Nuffield Council of Bioethics által javasolt ösztönző módszerről csak annyit mondott, hogy a szervek felajánlásának továbbra is önkéntes, független és személyes döntésnek kell maradnia, valamint mentesnek bármiféle anyagi meggondolástól. A tárca szóvivője mindazonáltal hozzátette, hogy a minisztérium megvitatja a javaslatot a állami egészségügyi szolgálat illetékeseivel.

MTI

Hozzászólások:

Nincs hozzászólás ehhez a cikkhez.

A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie.


Extra tartalom:

 
ROVAT TOVÁBBI CIKKEI

A válság labirintusában: zsákutcák és kiutak

Konferencia: „Európai Léptékkel a Tudásért, ELTE”

Tovább


Évente harminc gyerek hal meg bántalmazástól

Az OGYEI új szakmai ajánlást készített a gyermekbántalmazás megelőzéséért

Tovább


Az MRSA járványtanának törvényszerűségei

"Idomított" baktériumokkal a kórházi fertőzések ellen

Tovább


A szülész-nőgyógyász szakma véleménye egységes az abortusztabletta felől

Női jogvédő szervezetek: az abortusztabletta biztonságos, erről nincs szakmai vita.

Tovább


Aki szervet ad, ingyen temetkezhet