|
TARTALOM
Aktívak is lehetnek a függő személyiségek A függő személyiségről általában azt tartják, hogy mindig másokra szorul és passzív. A pszichológusok és terapeuták is azt gondolják, hogy a tehetetlenség a kulcs. A függőség azonban ennél sokkal összetettebb, lehetnek aktív és pozitív pontjai is - állítja Robert Bornstein az Adelphi Egyetemről. Munkája a Current Directions in Psychological Science című folyóiratban jelent meg. Bornstein egész más irányból szemléli a függőséget kísérletsorozata eredményei alapján. Függő és egy nem függő személyiségű főiskolásokból alkotott párokat, és olyan témát kaptak, melyben nem értettek együtt. Azt várta, hogy a függő típus majd behódol a nem függőnek. Az ellenkezője történt: az esetek 70 százalékában a nem függő típus adta fel. A pszichológusok feltételezése tehát helytelen: a függő típusok nem mindig passzívak. Bornstein úgy vélte, ennek oka az, hogy jó benyomást akartak kelteni a kísérletvezetőre. „Az eddig elvégzett tanulmányokra alapozom állításaimat, mely szerint a függő személyiség központjában az áll, hogy az egyén tehetetlennek, sebezhetőnek és gyengének tartja saját magát” – mondta Bornstein. Szerinte ennek gyakran az az oka, hogy valaki túlféltő vagy autokrata szülők mellett nő fel. Így a függő emberek mindig az erős embereket keresik, és nem engedik el őket. Szeretnék lenyűgözni az uralkodó figurákat, akik esetleg később megvédik őket, és minden áron fenn akarják velük tartani a kapcsolatot. Meglepő, de a lehengerlés vágya nagyon is aktív viselkedésre késztethet. A függőség az uralkodó egyéniségtől magyarázza, hogy a függő típusok miért fordulnak gyakrabban orvoshoz tüneteikkel, és miért valószínűbb, hogy betartják utasításaikat. Ők valóban lelkiismeretes betegek tudnak lenni. Más tanulmányokból kiderül, hogy a függő típusú főiskolások tanulmányi eredménye jobb a nem függőkénél. „Aki nem függő személyiség, általában úgy érzi, hogy egyedül is meg tudja oldani feladatait. A függő típusok, akik szívesebben kérik tekintélyes személy segítségét, inkább odamennek egy tanárhoz és kérdeznek” – mondta Bornstein. Természetesen nincs minden rendjén. Minden kis köhintéssel orvoshoz szaladni nem feltétlenül hasznos és egy függő személyiségű diák az őrületbe kergetheti tanárait. Egy másik megdöbbentő felfedezés, hogy a függő férfiak gyakrabban követnek el családon belüli erőszakot, mert annyira ragaszkodnak a kapcsolathoz, hogy amikor kétségbeesnek, ilyen kényszerítő cselekvésre ragadtatják magukat. Bornstein szerint a függőség újraértelmezése segíthet a pszichológusoknak és a terapeutáknak is. „Hajlok arra, hogy alapvető változások szükségesek a függő személyiségek kezelésében.” Hagyományosan a cél a függőség megszüntetése. „Úgy vélem, hogy a leghatásosabb az, ha az egészségtelen függőséget egészségesre cseréljük.” Forrás: Medipress Kapcsolódó anyagok: A feltételezett érzések hatnak a konfliktusokra LAM Extra Háziorvosoknak - 2010; 2(1) Ismerjünk magunkra függőségeinkben! Beszélgetés Zacher Gábor toxikológussal Szeresd önmagáért - társfüggőség és kodepedencia |
Extra tartalom: ROVAT TOVÁBBI CIKKEI A válság labirintusában: zsákutcák és kiutak Konferencia: „Európai Léptékkel a Tudásért, ELTE”
Tovább
Évente harminc gyerek hal meg bántalmazástól Az OGYEI új szakmai ajánlást készített a gyermekbántalmazás megelőzéséért
Tovább
Az MRSA járványtanának törvényszerűségei "Idomított" baktériumokkal a kórházi fertőzések ellen
Tovább
A szülész-nőgyógyász szakma véleménye egységes az abortusztabletta felől Női jogvédő szervezetek: az abortusztabletta biztonságos, erről nincs szakmai vita.
Tovább
|
hirdetés hirdetés hirdetés |





