TARTALOM

 VISSZA

 


Alkotmánybírósági indítvány a gyógyszerár-támogatások durva lecsökkentése, elvonása ellen




 

Az ABOSZ indítványa szerint az egészségügyi miniszter rendelete, és maga a jogszabály
megalkotásának módja a hatályos Alkotmánynak kilenc szakaszát is sérti.
A támadott rendelet megalkotása a szövetség elnöke szerint nem felel meg a jogbiztonság egyik fontos alapelvének, és ezzel sérti az Alkotmány 2. (1) bekezdésében deklarált állapotot, mely szerint Magyar Köztársaság demokratikus jogállam. A rendelet
megfogalmazásánál figyelmen kívül hagyták a jogalkotási törvény szinte minden lényeges előírását. Még a jogalkotási törvény megalkotásának első alapcélja sem érvényesül, mivel e jogszabályról a legkevésbé sem mondható el, hogy megalkotása a társadalmi
viszonyok védelmét és fejlesztését, a demokrácia kiteljesedését szolgálná.

A miniszter alkotmányosan megfelelő indok, és érdemi felkészülési idő biztosítása nélkül rendeletével lényegesen megváltoztatta az egészségügyi ellátási színvonalat, ezen belül az érintett gyógyszerekhez való hozzáférést és a hozzájuk fűződő várományokat
annak ellenére, hogy az Alkotmánybíróság korábbi határozatai szerint az átmenet nélküli változáshoz különös indok szükséges.

Indokként a miniszter csak a sajtó útján közölte, hogy a gazdasági válságra tekintettel minden minisztériumnak ki kell vennie részét a megtakarításokból.

Ezzel szemben az Alkotmánybíróság korábban is megerősítette azt az alkotmányos követelményt, amely szerint az államnak akkor is garantálnia kell a törvényben biztosított egészségügyi szolgáltatások teljesítését, ha az az Egészségbiztosítási Alapból nem finanszírozható.

Az Alkotmánybíróság korábbi határozata szerint a legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez való jogosultságként meghatározott alkotmányi követelmény az államnak azt az alkotmányos kötelezettségét jelenti, hogy a nemzetgazdaság teherbíró képességéhez, az állam és a társadalom lehetőségeihez igazodva olyan gazdasági és jogi környezetet teremtsen, amely a legkedvezőbb feltételeket biztosítja a polgárok egészséges életmódjához és életviteléhez.

Úgy tűnik, a fenti két alkotmányos megközelítés most fordítva érvényesül, az állam olyan, az emberek egészségére és élettartamára is kiható egészségügyi ellátási feltételrendszert teremt, amelyekkel biztosítja a kevesebb közpénz-forrás főként gazdasági-pénzügyi célokra való felhasználását, sőt nemzetközi magán bankár-érdekek
hazai közpénzből történő kiszolgálását, annak ellenére, hogy ezekről nem állítható, hogy az emberek elemi életérdekeinek feltételei lennének.

ABOSZ indítványának teljes szövege

Forrás: OS




Hozzászólások:

Nincs hozzászólás ehhez a cikkhez.

A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie.


Extra tartalom:

 
ROVAT TOVÁBBI CIKKEI

A válság labirintusában: zsákutcák és kiutak

Konferencia: „Európai Léptékkel a Tudásért, ELTE”

Tovább


Évente harminc gyerek hal meg bántalmazástól

Az OGYEI új szakmai ajánlást készített a gyermekbántalmazás megelőzéséért

Tovább


Az MRSA járványtanának törvényszerűségei

"Idomított" baktériumokkal a kórházi fertőzések ellen

Tovább


A szülész-nőgyógyász szakma véleménye egységes az abortusztabletta felől

Női jogvédő szervezetek: az abortusztabletta biztonságos, erről nincs szakmai vita.

Tovább


Alkotmánybírósági indítvány a gyógyszerár-támogatások durva lecsökkentése, elvonása ellen