TARTALOM

 VISSZA

 


Alvás Világnapja március 20 -án





 

Sajtóközlemény 1.

ALVÁS VILÁGNAPJA - WORLD SLEEP DAY

„Nemzetközi becslések szerint a fejlett országokban a lakosság mintegy 30%-át érinthetik a különböző alvásbetegségek .A legismertebbekben, mint az apnoéban és az inszomniában több száz millióan szenvednek, nem kevesebben horkolnak, amely súlyos betegség tünete is lehet. A legfontosabb feladat a megoldáskeresés, illetve a megelőzés. Fel kell hívni a lakosság figyelmét a veszélyekre, ebben a médiának is fontos a szerepe. Előidézői a stressz, az elhízás, a túlzott munkamegterhelés és az egészségtelen szokások a leginkább okolható tényezők.” World Sleep Day 2009.

Az Alvás Világnapját két éve indították Amerikában, dátumát a nyári időszámításhoz igazították, ami idén március 20.-ra esik. Az esemény célja, hogy felhívja a társadalom figyelmét a minőségi alvás és az alvással kapcsolatos betegségek megelőzésének a fontosságára. A kezdeményezés világméretűvé nőtte ki magát, megemlékeznek róla Európa számos országában, sőt Kínában és Japánban több hetes előkészületek, konferenciák és médiabeszélgetések kísérik.
Magyarország idén először csatlakozik a "World Sleep Day" nemzetközi eseményeihez. Minden okunk megvan rá, mivel a szakemberek szerint nem jól alszunk. A rosszul alvók száma az európai átlagnál nem jobb, s még nagyobb baj, hogy sokan nincsenek tisztában azzal, hogy alvásbetegek. A horkoláson, mint az egyik legismertebb érzékelhető tüneten kívül még vagy nyolcvanféle alvásbetegséget ismer az alvástudomány, jelentős részük gyógyítható.

A 2009. évi nemzetközi alvásnapon az alvás és a közlekedés összefüggéseire is felhívják a figyelmet. Magyarországon is egyre többet hallani az úgynevezett elalvásos közlekedési balesetekről, melyek oka egyértelműen valamilyen alvászavar vagy alvásbetegség. A hazai alvásgyógyítás európai színvonalú, a speciális alvás szakorvosok évente több ezer beteget kezelnek eredményesen.

A nemzetközi alvásnap alkalmából 2009. március 19.-én délelőtt szakmai sajtótájékoztatóra kerül sor, melyen részt vesznek vezető szakorvosok és közlekedési szakértők. Itt kerül bejelentésre a 2009-ben induló Országos Alvásfelmérés program, mely segítséget nyújthat az alvásminőség állapotának a megismeréséhez.

„Számtalan ébrenléti betegségünk okait az alvásban kell keresnünk, azaz megelőzésük a terápiás módszerekkel sokkal költséghatékonyabb lehetne. Van, aki nem is tud arról, hogy alvása nem megfelelő. Nem is gondol arra, hogy a napközbeni fáradtság, levertség, feledékenység oka a nem megfelelő minőségű alvás.”
Dr. Szakács Zoltán főtitkár, Magyar Alvásdiagnosztikai és Terápiás Társaság


Magyar Alvástársaság
SomnoCenter
Információ: PENPRESS Budapest
WSD Hungary
G. Németh György



Hozzászólások:

Nincs hozzászólás ehhez a cikkhez.

A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie.


Extra tartalom:

 
ROVAT TOVÁBBI CIKKEI

A válság labirintusában: zsákutcák és kiutak

Konferencia: „Európai Léptékkel a Tudásért, ELTE”

Tovább


Évente harminc gyerek hal meg bántalmazástól

Az OGYEI új szakmai ajánlást készített a gyermekbántalmazás megelőzéséért

Tovább


Az MRSA járványtanának törvényszerűségei

"Idomított" baktériumokkal a kórházi fertőzések ellen

Tovább


A szülész-nőgyógyász szakma véleménye egységes az abortusztabletta felől

Női jogvédő szervezetek: az abortusztabletta biztonságos, erről nincs szakmai vita.

Tovább