TARTALOM

 VISSZA

 


Áprilisban vége a békének?


Áprilisban vége a békének?


 

A szakképzési rendszerben változásokat ígért az ágazatért felelős államtitkár, azonban béremelést továbbra sem a szombati, Első Semmelweis Karriernapon rendezett életpálya konferencián. Bár a Magyar Rezidens Szövetség elnöke a békés tárgyalások híve, azt mondja, egyre nagyobb nyomás nehezedik rá a fiatal orvosok részéről, hogy keményebben adjanak hangot elvárásaiknak.

„Közületek vétettem” – kezdte Szócska Miklós a konferencián, célozva rá, hogy pontosan ismeri a rezidensek problémáit, ugyanakkor még mindig bízik az ágazati dolgozók hivatástudatában a „jelen rossz, perverz ösztönzők között” is. Papp Magor, a Rezidens Szövetség elnöke viszont azt mondja, bár tudják, hogy az államtitkár igyekszik forrásokat bevonni a rendszerbe, ennek összkormányzati prioritást kellene adni, ami pedig egyelőre úgy tűnik nincs.

Az elnök a múlt héten Budapesten, csütörtökön pedig Pécsett találkozott rezidensekkel és fiatal szakorvosokkal, a következő hetekben pedig végigjárja az országban a nagyobb képzési központokat. Az eddigi fórumok tapasztalatai alapján úgy látja, ha a nagypolitika nem avatkozik be, s megbecsülésük továbbra sem változik, akkor áprilisban lépniük kell.

Nincs minőségi szakorvosképzés, rosszak a szakmai feltételek, a kórházi osztályon töltött ideje nagy részében a rezidens leginkább adminisztrál, majd két, esetenként három másodállásban egészíti ki 85 ezer forintos gyakornoki bérét. Az ágazat minden szereplője tudja, hogy ha rövidtávon nem történik semmilyen érdemi változtatás, egyre több rezidens és szakorvos fogja elhagyni az országot. Papp Magor szerint viszont ma már a leghatékonyabb intézkedések is csak a kármentésre irányulhatnak.

„A bomba már felrobbant” – fogalmazott hónapokkal ezelőtt a Rezidens Szövetség elnöke, de érzi a történések súlyát az egészségügyért felelős államtitkárság is, hiszen a szombat délutáni konferenciára Szócska Miklóst elkísérte helyettes államtitkára, Páva Hanna is, és a nézőközönség soraiban a kabinet több tagja feltűnt.

Páva Hanna elmondta, áprilisban változások lesznek a szakképzésben, könnyíteni kívánnak a rezidensek elhelyezkedésén, így a pályázati rendszer helyett a klinikák, kórházak kölcsönös megállapodás alapján szerződést kötnek majd a szakorvosjelöltekkel. A hiányszakmák esetén járó plusz pénz elosztásakor a jövőben figyelembe veszik azt is, az ország mely területén van orvoshiány az adott szakmában.

Egységesítik a kompetencialistákat, mert bár mind a négy orvosegyetem rendelkezik ilyennel, ezek eltérően határozzák meg, hogy a frissdiplomások milyen feladatokat végezhetnek az intézményekben. A külföldről hazatérő fiatal doktoroknak a jövőben nem kell gyakorlati időt igazolniuk itthon, hanem azonnal munkába állhatnak a hazai rendszerben. Papp Magor szerint ezek fontos bejelentések, de csak azoknak a helyzetét könnyít, akik vállalják, hogy itthon kitartanak, az elvándorlást nem igazán fogják megakadályozni.

A szakképzésben tapasztalható minőségromlás általános jelenség, erre mutat rá a pécsi rezidensek esete, és csak idő kérdése, mikor szánják el magukat hasonló drasztikus lépésre a többiek is – mondta lapunk Papp Magor, s hozzátette: a fővárosi és a pécsi rezidenskonzultáción a „közhangulat minden képzeletet felülmúlt, néhány döntéshozónak bele kellene kóstolnia ezeknek a fórumoknak a hangulatába.”

A fiatal doktorok hónapok óta markáns lépéseket várnak a Rezidens Szövetség vezetőitől, akik eddig bíztak abban, hogy sikerül dűlőre jutni szakmai egyeztetések útján. A szombati konferencián Szócska Miklós azt mondta, a gazdaság teljesítőképességétől függ, lesz-e központi forrás a bérek emelésére, ugyanakkor szerinte az egészségügyben jelenleg nagyon sok pénz van, amit intézménytársulásokkal lehetne megspórolni, s a fizetésekre fordítani. De továbbra is fáradozik a gazdaságpolitikai döntéshozók meggyőzésén.

Szép gesztusnak tartotta Papp Magor, hogy az államtitkár nem próbálja szépíteni a tragikus helyzetet, ugyanakkor matematikailag kiszámítható, ha nem történnek értékelhető intézkedések kormányzati szinten, akkor 2013-ra 3000 orvos hagyja el Magyarországot. A kármentés pedig sokkal többe fog kerülni. Úgy véli, egy év türelmi időt mindenképpen adniuk kellett az új kormánynak. Hogy milyen „keményebb lépésekre” szánják el magukat, azt a további rezidensfórumok lezárása után, április végén jelentik majd be.

eLitMed.hu, Tarcza Orsolya
2011-03-27


Hozzászólások:

Nincs hozzászólás ehhez a cikkhez.

A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie.


Extra tartalom:

 
ROVAT TOVÁBBI CIKKEI

A válság labirintusában: zsákutcák és kiutak

Konferencia: „Európai Léptékkel a Tudásért, ELTE”

Tovább


Évente harminc gyerek hal meg bántalmazástól

Az OGYEI új szakmai ajánlást készített a gyermekbántalmazás megelőzéséért

Tovább


Az MRSA járványtanának törvényszerűségei

"Idomított" baktériumokkal a kórházi fertőzések ellen

Tovább


A szülész-nőgyógyász szakma véleménye egységes az abortusztabletta felől

Női jogvédő szervezetek: az abortusztabletta biztonságos, erről nincs szakmai vita.

Tovább


Áprilisban vége a békének?