TARTALOM

 VISSZA

 


Ártalmas a szívnek a képernyő előtti ülés


Ártalmas a szívnek a képernyő előtti ülés


 


A televízió vagy a számítógép képernyője előtt töltött hosszú órák összefüggésbe hozhatók azokkal a jelekkel, melyek arra utalnak, hogy a szívnek több időre van szüksége a testmozgást követő regenerálódáshoz, ami pedig a szív rossz egészségi állapotára utal.

A Heart Asia január 17-i számában megjelent tanulmány több mint 2 ezer, harmincas éveiben járó amerikai állampolgárt vizsgált, akik nem szenvedtek szívbetegségben. Az alanyok nyolc percig használták a gyaloglógépet, és a kutatók ez alapján állapították meg, mennyi időre van szükségük ahhoz, hogy pulzusuk visszatérjen a normális értékre a testmozgás után.

A képernyők előtt sok időt töltő személyek szíve általában hosszabb idő alatt tudott regenerálódni még akkor is, ha a kutatók más lehetséges tényezőket is figyelembe vettek, és megpróbálták csökkenteni a statisztikára gyakorolt hatását. Ugyanez volt a helyzet azokkal is, akik alig, vagy egyáltalán nem szoktak testmozgást végezni – számolt be Dr. Jien-Jiun Chen, a Tajvani Állami Egyetem kórházának kardiovaszkuláris központjának kutatója.
Más kutatások a képernyő előtt töltött hosszabb időt az elhízással, a rendellenes vércukor anyagcserével és a metabolikus szindrómával hozták összefüggésbe, amelyek mind növelik a szívbetegség kockázatát. A kutatók azt is hozzátették, hogy a többi ülő elfoglaltsághoz viszonyítva a képernyő előtt ülés még az olvasásnál, az írásnál vagy az autóvezetésnél is kevesebb energiafelhasználással jár.

Forrás: Medipress


Kapcsolódó anyagok: Napi két órányi tévézés növeli a szívbetegség kockázatát







Hozzászólások:

Nincs hozzászólás ehhez a cikkhez.

A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie.


Extra tartalom:

 
ROVAT TOVÁBBI CIKKEI

A válság labirintusában: zsákutcák és kiutak

Konferencia: „Európai Léptékkel a Tudásért, ELTE”

Tovább


Évente harminc gyerek hal meg bántalmazástól

Az OGYEI új szakmai ajánlást készített a gyermekbántalmazás megelőzéséért

Tovább


Az MRSA járványtanának törvényszerűségei

"Idomított" baktériumokkal a kórházi fertőzések ellen

Tovább


A szülész-nőgyógyász szakma véleménye egységes az abortusztabletta felől

Női jogvédő szervezetek: az abortusztabletta biztonságos, erről nincs szakmai vita.

Tovább


Ártalmas a szívnek a képernyő előtti ülés