|
TARTALOM
Átgondolandó az etikai ügyek szabályozása Konzultáljon a kamarákkal és tegyen javaslatot az egészségügyi dolgozókra vonatkozó jelenlegi etikai szabályozás módosítására – szeptember 30-i ülésén egyhangú szavazással erre kérte az egészségügyi minisztert az Országgyűlés Egészségügyi Bizottsága. Az egészségügyi dolgozókra vonatkozó etikai eljárások szabályozásának áttekintését Kupper András országgyűlési képviselő (Fidesz) kezdeményezte még a parlament tavaszi ülésszakának végén. Kérését az etikai ügyekkel kapcsolatos gondok indokolják, amelyek alapvetően a kötelező kamarai tagság megszüntetéséig vezethetők vissza. Az etikai ügyek megítélése ma már ugyanis csak részben a kamarák feladata, így nem minden orvos esetében a kamara jogosult etikai ügyben eljárni. Aki nem tag, annak ügyét a tisztiorvosi szolgálat berkeiben működő etikai tanács ítéli meg. Gondot jelentett azonban, hogy a másodfoknak számító Országos Etikai Tanácsból a kamarák évekkel ezelőtt egy időre visszahívták az általuk delegált tagokat, mert nem értettek egyet korábban megfogalmazott etikai kódexeik semmibe vételével, s helyette a miniszter által közzé tett etikai szabálygyűjtemény, a Rendtartásnak nevezett jogszabály életbe léptetésével. A Rendtartással szemben többféle kifogásuk van az érintetteknek. Annak elfogadása szerintük ugyanis egyrészt kívánnivalókat hagyott maga után, másrészt nem volt számukra elfogadható, hogy az etikai ügyek megítélése ne egy hivatásrend kontrollja alatt történjék. Mindezeken felül ma is úgy gondolják, hogy erkölcsi kérdéseket nem lehet törvényben szabályozni. Az orvosi kamara tavaly ősszel kérte az újraszabályozást, amit a szerdai parlamenti bizottsági ülésen újfent megerősített. Mint elhangzott, szívesen „átveszik ezt a terhet” az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálattól. Az új eljárásrend szerintük ugyanis ma sem működőképes: adataik szerint az ügyek 90 százaléka az orvosi kamarától kerül másodfokra, ám a tavalyi esetek egy ügy kivételével gyakorlatilag elintézetlenek. A Magyar Gyógyszerész Kamara már 2009 februárjában súlyos szakmai és etikai ügyekről számolt be a parlamenti testületnek. Képviseletükben az országgyűlési bizottság előtt dr. Hankó Zoltán egyebek között arról beszélt, hogy ezek az ügyek el sem jutnak a megfelelő helyre, sőt több helyen nem is működik az etikai ügyekben eljáró megyei tanács. Pedig – mint közölte – „kriminalizálódik a szakma”, számos esetben előfordul szabálytalan expediálás, az, hogy gyógyszerész nélkül tart nyitva patika, s „vásári promóciós technikák” jelennek meg. Gyakori, hogy „80 éves idős asszonyok sorsoláson vesznek részt”, vagy hogy bezár egy patika, és ők nem tudják, hová szállítják onnan a gyógyszert… Kupper András javaslatára Székely Tamás szakminiszter 2009 nyarán levélben tájékoztatta a helyzetről az országgyűlési bizottságot. A dokumentum a többi közt megerősítette, hogy az etikai ügyek jelentős része az orvosi kamarától érkezik másodfokra, miközben a Magyar Szakdolgozói Kamarától egy, a gyógyszerészi kamarától pedig egyetlen ügy sem jutott az Országos Etikai Tanácshoz (OET). A testület az orvosi kamarától érkezett ügyek több mint háromnegyedében súlyos eljárási hibák, illetve az esetek felderítetlensége miatt megsemmisítette az első fokú eljárást. A leggyakoribb hiba az volt, hogy a kamara eljárási szabályait alkalmazták a Rendtartásban, vagy a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló törvényben foglaltak helyett. Mint azonban a miniszter levelében írja: „Az esetek kis részében a döntések indokolásából kiolvasható volt az OET, illetve a jelenleg hatályos szabályozás legitimitásának, helyenként legalitásának megkérdőjelezése. Ezekben az esetekben a megismételt eljárásban is vélelmezhetően szándékosan figyelmen kívül hagyták az OET döntéseiben foglaltakat.” Bár a Parlament azóta módosította a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás egyes szabályait, az érintettek ezt nem tartják elegendőnek. Erre is tekintettel a parlamenti bizottság egyhangú határozatában arra kérte az egészségügyi minisztert, hogy konzultáljon a kamarák képviselőivel, és tegyen javaslatot a jelenlegi etikai szabályozás módosítására. Mikola István ex-miniszter (Fidesz) a konzultáció során azt is előre vetítette, hogy a választások után az új kormány visszaállítja a kötelező kamarai tagságot. Köbli Anikó |
Extra tartalom: ROVAT TOVÁBBI CIKKEI A válság labirintusában: zsákutcák és kiutak Konferencia: „Európai Léptékkel a Tudásért, ELTE”
Tovább
Évente harminc gyerek hal meg bántalmazástól Az OGYEI új szakmai ajánlást készített a gyermekbántalmazás megelőzéséért
Tovább
Az MRSA járványtanának törvényszerűségei "Idomított" baktériumokkal a kórházi fertőzések ellen
Tovább
A szülész-nőgyógyász szakma véleménye egységes az abortusztabletta felől Női jogvédő szervezetek: az abortusztabletta biztonságos, erről nincs szakmai vita.
Tovább
|
hirdetés hirdetés hirdetés |





