|
TARTALOM
Az alkohol megváltoztatja az agyműködést Mindössze 6 perc alatt a vizsgálati alanyok fejébe szállt az ital, amely 0,5-0,6 ezrelékes véralkoholszintet okozott. Az agysejtek működése ettől kezdve megváltozott - írta a Journal of Cerebral Blood Flow and Metabolism című szakfolyóirat hétfői számában megjelent beszámoló alapján a LiveScience tudományos portál. Ehhez hasonló vizsgálatot korábban csak állatokon végeztek. Az agy energiaforrásként a szokásos glükóz helyett az alkohol lebontásából származó cukrot kezdte felhasználni - fejtette ki Armin Biller, a Heidelbergi Egyetemi Kórház kutatója, a tanulmány egyik szerzője. Néhány anyag, így az agysejteket védő kreatin koncentrációja csökkent, ahogy az alkohol koncentrációja emelkedett a vérben. Ez azt jelezheti, hogy az alkohol változásokat idéz elő a sejtmembrán összetételében is - magyarázta Biller. Annak megállapításához, hogy ezek közül mely hatások hosszabb távúak, további vizsgálatok szükségesek. A következő napi kontrollteszt azt mutatta, hogy egészséges embereknél teljesen visszafordítható a közepes mennyiségű alkoholfogyasztás utáni agyi anyagcsere eltolódás, - mutatott rá Biller. A kutatók mindazonáltal feltételezik, hogy a bevitt alkohol mennyiségének növekedésével az agy regenerálódási képessége az alkoholos hatás után csökken, vagy akár el is tűnhet. Biller szerint a vizsgálatukban tapasztalt akut hatások alapjául szolgálhatnak olyan állandósult, irreverzibilis agyi elváltozásoknak, amelyek alkoholisták esetében ismertek. Forrás: LiveScience Kulcsszavak alkohol, agyműködés |
Extra tartalom: ROVAT TOVÁBBI CIKKEI A válság labirintusában: zsákutcák és kiutak Konferencia: „Európai Léptékkel a Tudásért, ELTE”
Tovább
Évente harminc gyerek hal meg bántalmazástól Az OGYEI új szakmai ajánlást készített a gyermekbántalmazás megelőzéséért
Tovább
Az MRSA járványtanának törvényszerűségei "Idomított" baktériumokkal a kórházi fertőzések ellen
Tovább
A szülész-nőgyógyász szakma véleménye egységes az abortusztabletta felől Női jogvédő szervezetek: az abortusztabletta biztonságos, erről nincs szakmai vita.
Tovább
|
hirdetés hirdetés hirdetés |




