TARTALOM

 VISSZA

 


Az arany középút a legjobb a vörös hús fogyasztásában is




 


A túl sok vörös hús rákot okozhat – hívta fel a figyelmet a Brit Táplálkozástudományi Alapítvány által készített tanulmány. A felnőttek ajánlott mennyisége mindössze heti 500 gramm, ami naponta három vékony szelet baconnek felel meg.

A Brit Táplálkozástudományi Alapítvány egy héttel ezelőtti jelentése még arról számolt be, hogy a felnőttek többsége egészséges mennyiségű vörös húst eszik, és nem találtak meggyőző bizonyítékot a hús rákkeltő hatására sem. De az alapítvány legutóbbi tanulmánya arra figyelmeztet, hogy a túlzott mennyiségű vörös hús szívbetegségeket és rákot okozhat, kis mennyiségben viszont fontos vasforrás, és az egészséges táplálkozás elengedhetetlen kiegészítője.

A brit Egészségügyi Minisztérium élelmiszerügyi bizottsága a felnőtt embereknek azt javasolja, hogy ne egyenek naponta 70 grammnál több vörös húst. Ez a mennyiség egy hétre vetítve három szál kolbászt, egy kis szelet marhasültet, egy hamburgert és három szelet bárányhúst jelent.

A kutatások azt bizonyítják, hogy aki ennél a mennyiségnél több vörös húst eszik, annál jelentősen megnő a bélrák kialakulásának kockázata. Nagy-Britanniában a bélrák a második leggyakoribb rákfajta, évente 36 500 embert érint. A túl sok vörös hús emellett magas telített zsírtartalma miatt a szívbetegségek, a 2-es típusú cukorbetegség, a rák-, a mell- és a prosztatarák kialakulásának kockázatát is megnöveli.

A tanulmány azonban mindezek mellett arra is felhívja a figyelmet, hogy ha túl kevés vörös húst fogyasztunk, az könnyen vashiányt okozhat.



Forrás: Medipress


Kapcsolódó anyagok: Agyvérzést okozhat a sok vörös hús fogyasztás



A telomerák hossza befolyásolja a vastagbélrák kialakulásának esélyét








Hozzászólások:

Nincs hozzászólás ehhez a cikkhez.

A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie.


Extra tartalom:

 
ROVAT TOVÁBBI CIKKEI

A válság labirintusában: zsákutcák és kiutak

Konferencia: „Európai Léptékkel a Tudásért, ELTE”

Tovább


Évente harminc gyerek hal meg bántalmazástól

Az OGYEI új szakmai ajánlást készített a gyermekbántalmazás megelőzéséért

Tovább


Az MRSA járványtanának törvényszerűségei

"Idomított" baktériumokkal a kórházi fertőzések ellen

Tovább


A szülész-nőgyógyász szakma véleménye egységes az abortusztabletta felől

Női jogvédő szervezetek: az abortusztabletta biztonságos, erről nincs szakmai vita.

Tovább


Az arany középút a legjobb a vörös hús fogyasztásában is