TARTALOM

 VISSZA

 


Az egészség eszköztára
Interjú dr. Csányi Péterrel


Az egészség eszköztára <br> Interjú dr. Csányi Péterrel


 

A Hódmezővásárhelyi Önkormányzat és az Erzsébet Kórház és Rendelőintézet által kidolgozott Egészséges Vásárhely Program az elmúlt két év során az országban modellértékű népegészségügyi programmá nőtte ki magát: olyan lakosságbarát kezdeményezésekkel állt elő, amelyek új színt vittek a városi egészségügybe. A program igazgatóját, dr. Csányi Pétert kérdeztük a részletekről.

– „Az egészség nem az orvosi rendelők várótermeiben és a kórházban kezdődik, hanem a mindennapokban: otthon, a hűtő előtt; a piacon, bevásárlás közben; munkába és iskolába menet; hétvégén, a szabadban; és baráti társaságokban, sportoláskor.”– olvasható a honlapjukon. Ezek szerint a prevencióra, a személyes megszólításra helyezik a hangsúlyt.

– Programunk egyik kiemelt célja az egészségmegőrzés, a megelőzés és az önmagunkra való odafigyelés. Felelősek vagyunk saját egészségünkért és a legtöbbet mi magunk tehetünk érte. Természetesen fontos a kezelőorvos és szakdolgozó javaslatainak betartása, azonban e mellett magunk is figyeljünk oda egészségünkre! Fontos a rendszeres testmozgás, az egészséges táplálkozás, a dohányzás mellőzése, hogy eljárjunk szűrővizsgálatokra, és segítsük gyermekeinket, hogy megtanulják, elsajátítsák az egészséges életmód eszköztárát. A program minden korosztály számára lehetőséget nyújt az egészség megőrzésére, és törekszik arra, hogy ezt minél inkább az érintetteket személyesen megszólítva tegye.

– Ön belgyógyász, onkológus szakorvos. A program igazgatójaként konkrétan milyen szerepe volt a program irányainak kialakításában, szakmai tartalmának kidolgozásában?

– Belgyógyászként és onkológus szakorvosként munkám során számos olyan beteggel találkoztam, aki súlyos állapotban került kórházba egy olyan betegség következtében, mely megelőzhető vagy legalább késleltethető lett volna – mint pl. a magasvérnyomás- betegség szövődményeként kialakuló stroke –, vagy időben elvégzett szűrővizsgálattal korai stádiumban fel lehetett volna ismerni, és sokkal jobb eséllyel gyógyítani, mint pl. a 40 éves kor felett kialakuló emlőrák. A preventív orvoslás iránti érdeklődésemet ezek a tapasztalatok alapozták meg, amit a gyakorlatban is hasznosíthattam akkor, amikor a kilencvenes évek végén részt vettem a népegészségügyi program, nevezetesen az ÉP SZÍV program összeállításában. Egy olyan munkacsoportot sikerült akkor felállítanunk, amelyben különböző szakmai háttérrel rendelkező szakemberek, így kardiológus, lipidológus, belgyógyász, epidemiológus, népegészségügyi szakember, sportegészségügyi, illetve táplálkozás-egészségügyi szakemberek, gyógyszeripari szakemberek, informatikus és más szakmák képviselői egyaránt helyet kaptak, és hatékonyan tudtunk együtt dolgozni a koszorúér-betegség magyarországi halálozásának hosszú távú csökkentését segíteni hivatott programon.

– Ön szerint milyen folyamatoknak tudhatók be a hazai sajnálatos egészségügyi adatok?

– Annak ellenére, hogy 2001-ben útjára indult a Népegészségügyi Program, sajnos a szív- és érrendszeri betegségek okozta korai (65 éves kor alatti) halálozás még mindig a fejlett EU tagállamokra jellemző átlagérték háromszorosa Magyarországon, és elsők vagyunk Európában a daganatos betegségek okozta korai halálozásban. Ennek oka részben a forráshiány, részben a lassú szemléletváltás, a prevenció és szűrés elfogadottságának lassú növekedése.
Jól példázza ezt a Népegészségügyi Program emlőszűrő programjának állása: a program célul tűzte ki, hogy az emlőrák okozta halálozást 2010-re 20%-kal csökkentsük Magyarországon. A szervezett emlőszűrés 2002 januárjában indult. A szűrési célcsoport a 45-65 év közötti nőkre terjed ki, akiket kétéves gyakorisággal, mammográfiás készülékkel végzett röntgenvizsgálattal kellene szűrni. A program a fenti korosztály 70%-os átszűrtségét tűzte ki célul, mivel legalább ilyen részvételi arány szükséges ahhoz, hogy több év távlatában számíthassunk az emlőrák okozta halálozás csökkenésére. Sajnos azonban az emlőszűrési részvételi arány hazánkban 2002-óta nem nő és 40% körül stagnál. Nem véletlenül említem az emlőrákot, hiszen az időben elvégzett mammográfiás emlőszűrés az esetek döntő részében a betegség korai felismerését teszi lehetővé, ami jelentősen növeli a gyógyítás esélyét.

– Hogyan indult az Egészséges Vásárhely Program?

– Jó volt felfedezni, hogy van olyan város Magyarországon, Hódmezővásárhely, amely a Nemzeti Népegészségügyi Programot és a helyi kihívásokat egyaránt figyelembe véve dolgozta ki 10 éves népegészségügyi programját. A Hódmezővásárhelyi Önkormányzat és az Erzsébet Kórház-Rendelőintézet által kidolgozott Egészséges Vásárhely Programot (EVP) Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Közgyűlése 2008 januárjában egyhangúlag fogadta el. Az EVP 2008 áprilisában indult el a Női Szűrőnappal, melyen ünnepélyesen átadták a Magyar Rákellenes Liga által biztosított emlőszűrő buszt. 2008 júliusában csatlakoztam programigazgatóként és kollégáimmal közösen dolgozunk azóta a program megvalósításán, illetve továbbfejlesztésén.

– Milyen alapelvek alkotják a program szakmai bázisát?

– Az EVP szakmai tartalmának továbbfejlesztésekor kollégáimmal együtt alapelvnek tekintem a tényeken alapuló orvoslás (evidence-based medicine) módszertanának követését, a Népegészségügyi Program, illetve a hazai és nemzetközi szakmai ajánlások figyelembe vételét, a vásárhelyi sajátosságoknak, igényeknek, kihívásoknak megfelelően. Mivel a vezető halálokot a szív- és érrendszeri betegségek és a daganatos betegségek jelentik Magyarországon és Hódmezővásárhelyen is, mind a Népegészségügyi Program, mind az EVP kiemelt célja ennek a két betegségcsoportnak a megelőzése, illetve kockázatának csökkentése, és korai felismerésük, mely hatékonyabb kezelést tesz lehetővé. Ezek együttesen vezethetnek az egészségben eltöltött életévek meghosszabbításához. Fontos, hogy a fenti, hosszú távú prevenciós munkát már a gyermekek körében megkezdjük, hiszen gyermekkorban lehet megalapozni a felnőttkori egészséges életmódot.

– Nagy kihívást jelenthetett egy közösség számára a szakmai program végrehajtása.

– Az EVP igazi csapatmunka: megvalósulását és folyamatos továbbfejlesztését a városvezetés és a vásárhelyi polgárok összefogása tette és teszi lehetővé: az egészségügyi és szociális ellátórendszer, oktatási intézmények, a rendőrség, a helyi média, vállalatok, sportegyesületek és sportlétesítmények, a civil szféra. Az Erzsébet Kórház-Rendelőintézet dolgozói fontos szerepet töltenek be a program hátterét biztosító szakembergárdában. Dr. Kallai Árpád főigazgató vezetésével a főorvosi kar, az orvosok és szakdolgozók az elmúlt két évben szakmai munkájukkal folyamatosan segítették a program megvalósulását. Ennek jó példája az EVP emlőszűrő és szív-érrendszeri programjait segítő vizsgálatok elvégzése és a felfedezett betegek kezelése az Erzsébet Kórházban.

– Széles körű külső, városon kívüli kapcsolatokkal is rendelkeznek…

– A városon kívül együttműködést alakítottunk ki: az ÁNTSZ-szel illetve az Országos Tisztifőorvosi Hivatallal, több orvostudományi egyetemmel és országos intézettel, illetve az EVP céljaival azonosuló cégekkel, privát partnerekkel.

– Milyen programokat említene itt meg, melyek voltak a legemlékezetesebbek az Ön számára?

– 2008-ban, az EVP indulásának évében számos alkalommal találkoztunk a vásárhelyi lakossággal sport és egészségnapokon – ez módot adott a bemutatkozásra és a szűrővizsgálatok elkezdésére. Megkezdte munkáját a Magyar Rákellenes Liga által átadott emlőszűrő busz és elindult a háziorvosi emlőszűrő program. 2009-ben folytatódott az EVP megalapozása, melynek keretében kiterjesztettük az onkológiai programot a vastagbélrák-szűrésre és a 7. osztályos, 13 éves vásárhelyi leányok számára ingyenesen, alanyi jogon biztosított Humán Papilloma Vírus védőoltásra. A méhnyakrákot okozó vírusfertőzés kockázatát csökkentő HPV védőoltás közel 90 ezer Ft-os költségét az önkormányzat állja. Helyi, regionális és országos szakmai partnerekkel együttműködésben elindítottuk a háziorvosi szív- és érrendszeri prevenciós programot, melyhez már több mint 1000 vásárhelyi lakos csatlakozott. Hódmezővásárhely, Csongrád megyében elsőként, csatlakozott a WHO Egészséges Városok Magyarországi Szövetségéhez. 2009-ben Megalakult a Nők az Egészséges Vásárhelyért Mozgalom, melynek célja, hogy a vásárhelyi nők egészségesebbek legyenek, illetve növeljük részvételüket az egészségmegőrző és szűrőprogramokban, kiemelten az emlőrákszűrésen. Fontos célkitűzés a nehéz szociális helyzetű nők bevonása az EVP-be a mozgalom segítségével.

– A gyermekekkel is kiemelten foglalkozik a program…

– 2008-2009-ben a gyermekeket támogató EVP program központi eleme volt az egységes iskolai egészségfejlesztési normatíva fokozatos megvalósítása, mely jelenleg is folyamatban van: mindennapos testnevelés (már 4 éve biztosított a vásárhelyi iskolákban), egészségfejlesztési ismeretek oktatása, személyiségfejlesztés, egészséges táplálkozás.
A 2009-es év egyik fő eredményét a forrásteremtés tekintetében értük el: a helyi egészségügyi és önkormányzati forrásokon felül nyertes pályázatok és szponzori támogatások segítségével összesen mintegy 82 millió Ft-ot sikerült a program számára biztosítani. Érdemes kiemelni egy olyan tengerentúli pályázatot, amin a program a Magyar Rákellenes Ligával és a vásárhelyi Kapcsolat Központtal közösen 150 ezer dollár összegű támogatást nyert, és melynek fókuszában az áll, hogy speciális eszközök alkalmazásával a hátrányos helyzetű nőket is minél nagyobb számban bevonjuk az emlőrákszűrő programba. Magyarországon egyedül Hódmezővásárhely részesül ebben a pályázati támogatásban.

– Úgy tűnik, a program mindenki számára elérhető. Hány embert érint ténylegesen?

– Bizton állíthatjuk, hogy az Egészséges Vásárhely Program városunk 48 ezer ma élő lakosának – és a később megszületendőknek – a programja, akik egészségesebben, hosszabban és boldogabban akarnak élni. Egyes becslések szerint eddig több mint 20 ezer vásárhelyi és környékbeli lakost értünk el valamilyen formában a programmal.

– Minden fórumon gyakran hallani az orvosi szakma morális, egzisztenciális válságáról, a túlterheltségről és elidegenedésről. Milyen szerep jut a programban a háziorvos kollégáknak és egészségügyi ellátószemélyzetnek?

– Az alapellátás és ezen belül a háziorvosi praxisok bevonása fontos feladat, hiszen így lehet elérni a vásárhelyiek nagy számának csatlakozását és remélhetően tartós részvételét a programban. A csatlakozott lakosok tartós gondozását nagyrészt a háziorvos kollégák, illetve a praxisok szakdolgozói végzik, amit speciális esetekben további szakorvosi gondozás egészít ki. Az Erzsébet Kórház és Rendelőintézet által biztosított szakmai háttér és az ÁNTSZ-szel, illetve más szakmai partnerekkel történő együttműködés segíti a háziorvos és szakdolgozó kollégákkal közös programok megvalósítását. A 2008-ban elindított háziorvosi emlőszűrő programhoz valamennyi vásárhelyi praxis csatlakozott és az emlőszűrési részvételi arány 41%-ról 65%-ra nőtt 2009-re a 45-65 éves vásárhelyi hölgyek körében. Az EVP program hatására több mint 600 fővel nőtt a mammográfiás emlőszűrésen résztvevő vásárhelyi nők száma. Az Országos Alapellátási Intézettel és további szakmai partnerekkel közösen 2009 őszén indított háziorvosi szív- és érrendszeri prevenciós programhoz pedig már 10 vásárhelyi praxis és több mint 1000 beteg csatlakozott.

– Úgy tűnik ebből a programból, hogy az állami intézményektől a helyi civil szervezetekig és privát cégekig rendkívül sok szálon jön létre az összefogás. Mi a titka ennek e településnek, hogyan sikerült ezt a rendkívül széleskörű társadalmi és intézményes együttműködést megvalósítani?

– Ennek a kérdésnek a megválaszolására leginkább dr. Lázár János polgármester úr, országgyűlési képviselő lenne hivatott, aki a kezdetektől fogva támogatta az Egészséges Vásárhely Programot, és bevonta munkatársait megvalósításába. Az utóbbi közel két esztendőben szerzett tapasztalataimat azonban én is szívesen megosztom: Hódmezővásárhelyen egy összetartó, szorgalmas, a problémák megoldására törekvő közösség él. A városvezetés és az Erzsébet Kórház támogatása, a fentiekben bemutatott széleskörű csapatmunka és az összefogás, tenni akarás kiemelkedő fontosságúak.

elitmed


Hozzászólások:

Nincs hozzászólás ehhez a cikkhez.

A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie.


Extra tartalom:

 
ROVAT TOVÁBBI CIKKEI

A válság labirintusában: zsákutcák és kiutak

Konferencia: „Európai Léptékkel a Tudásért, ELTE”

Tovább


Évente harminc gyerek hal meg bántalmazástól

Az OGYEI új szakmai ajánlást készített a gyermekbántalmazás megelőzéséért

Tovább


Az MRSA járványtanának törvényszerűségei

"Idomított" baktériumokkal a kórházi fertőzések ellen

Tovább


A szülész-nőgyógyász szakma véleménye egységes az abortusztabletta felől

Női jogvédő szervezetek: az abortusztabletta biztonságos, erről nincs szakmai vita.

Tovább


Az egészség eszköztára <br> Interjú dr. Csányi Péterrel