TARTALOM

 VISSZA

 


Az egészségügyi ellátórendszer szolgáltatói oldalának anomáliái és egy
lehetséges célmodell




 

Magyar Kórházszövetség által kidolgozott vélemény szerint az egészségügyben megmaradt intézményrendszer egyes elemei sem horizontálisan, vertikálisan nem kapcsolódnak össze egységes rendszerré.

Az egészségügyi ellátás közvetlen hatása a lakosság népegészségügyi mutatóira az utóbbi évtizedekben erőteljesen megemelkedett, és mára ez a hatás akár a 25%- ot is eléri.

A magyar lakosság egészségi állapota nemzetközi összehasonlításban rosszabb, mint az elvárható lenne az egészségügy GDP-ből való részesedéséből, vagy akár az egy főre jutó egészségügyi kiadásokból. Ennek számos összetevője van, de ebben biztosan szerepet játszanak - főleg az elkerülhető halálozások esetében - az ellátórendszerünk anomáliái. Azaz a rendelkezésre álló források hatékonyabb felhasználása érhető el az ellátórendszer átalakításával.

Ráadásul ennek sokkal gyorsabb, gyakorlatilag azonnal érzékelhető hatása van a lakosságra, mint a hosszabb távon ható - igaz, hogy akkor markánsabb változásokat előidéző - népegészségügyi programoknak.

A hazai egészségügyi ellátórendszer minden egyes eleme olyan súlyos problémáktól terhes, hogy csak komplex átalakítástól várható bármiféle eredmény. Az egyes elemek változtatása mára már nem képes javítani a rendszeren, ahol ráadásul a leggyengébb láncszem elve alapján a teljesítmény outputját vagy outcome-ját mindig a legszűkebb keresztmetszet fogja meghatározni.

Az ellátórendszer szereplői közt a szolgáltatói oldal a legbonyolultabb a szereplők mennyisége, feladatai és kapcsolatrendszere miatt, és egyben a legszenzibilisebb terület is, hiszen ez az érintkezési felület az ellátórendszer és a lakosság közt, azaz mind objektív, mind szubjektív szempontból ezen keresztül történik meg a vélemény alkotás a teljes egészségügyről. Amikor tehát szembesülünk azzal a ténnyel, hogy az egészségügy valamennyi szereplője elégedetlen a rendszer működésével, tudomásul kell vennünk, hogy ebben a vélemény alkotásban döntő szerepe van a szolgáltatói oldal megítélésének.





Forrás: Magyar Kórházszövetség

A részletes vélemény a"Teljes cikk (PDF)-ben"-re kattintva érhető el.


Hozzászólások:

Nincs hozzászólás ehhez a cikkhez.

A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie.


Extra tartalom:

 
ROVAT TOVÁBBI CIKKEI

A válság labirintusában: zsákutcák és kiutak

Konferencia: „Európai Léptékkel a Tudásért, ELTE”

Tovább


Évente harminc gyerek hal meg bántalmazástól

Az OGYEI új szakmai ajánlást készített a gyermekbántalmazás megelőzéséért

Tovább


Az MRSA járványtanának törvényszerűségei

"Idomított" baktériumokkal a kórházi fertőzések ellen

Tovább


A szülész-nőgyógyász szakma véleménye egységes az abortusztabletta felől

Női jogvédő szervezetek: az abortusztabletta biztonságos, erről nincs szakmai vita.

Tovább


Az egészségügyi ellátórendszer szolgáltatói oldalának anomáliái és egy lehetséges célmodell