|
TARTALOM
Az éjszakai alvás a legfontosabb Azok a gyermekek, akiknek alvásideje főleg az éjszakai órákra tehető, jobban teljesítenek, mint azok, akik nem alszanak eleget éjszaka. Hatvan kanadai egy-másfél és kétéves gyermekek vizsgálata során kiderült, hogy az alvás befolyásolja az impulzuskontrollt, a végrehajtó képességet és a gondolkodás rugalmasságát. A gyermekek szülei egy illetve másfál éves gyermekeikről naplót vezettek, három napon át feljegyezték a napközbeni alvások időpontját, és az éjszakai ébredéseket. Ezt követően megvizsgálták a gyerekek teljesítményét másfél és két éves korukban. Azok a gyermekek, akik főleg éjszaka aludtak, jobban teljesítettek,főleg az impulzuskontrolljuk volt sokkal jobb. A gyermekek általános kognitív képességei közötti különbségek akkor is megmaradtak, ha a szülők iskolázottságából és jövedelemviszonyaiból adódó különbségeket kiegyenlítették. Az, hogy hányszor ébredtek fel, illetve hogy összességében mennyit aludtak éjszaka, az nem befolyásolta a gyermekek eredményeit. A cselekvőképesség leggyorsabban 1 és 6 éves kor között fejlődik, ám még mindig keveset tudunk az egyes gyermekek teljesítménye közötti különbségek okáról, az egyes képességek elsajátításáról. „A gyermekek alvása az agy nagyon gyorsan”- magyarázza Annie Bernier, a University of Montreal pszichológia professzora. - A megfelelő éjszakai alvás kialakulása gyermekkorban egy láncreakciót indít, mely az idegrendszer hatása révén befolyásolja a későbbi végrehajtó képességet. A korábbi vizsgálatok során iskoláskorú gyermekeket vizsgáltak, azok is azt igazolták, hogy az alvás befolyásolja az agy fejlődését, elsősorban a homloklebeny elülső része ( refrontalis cortex) által befolyásolt fejlett kognitív funkciókat” - magyarázta a szakember. A vizsgálatokat a University of Montreal és a University of Minnesota kutatói végezték, eredményeiket a Child Development című szaklap november/decemberi számában közölték. Forrás: Medipress Kapcsolódó anyagok: Nyolc óra alvás a szellemi frissességért/a> |
Extra tartalom: ROVAT TOVÁBBI CIKKEI A válság labirintusában: zsákutcák és kiutak Konferencia: „Európai Léptékkel a Tudásért, ELTE”
Tovább
Évente harminc gyerek hal meg bántalmazástól Az OGYEI új szakmai ajánlást készített a gyermekbántalmazás megelőzéséért
Tovább
Az MRSA járványtanának törvényszerűségei "Idomított" baktériumokkal a kórházi fertőzések ellen
Tovább
A szülész-nőgyógyász szakma véleménye egységes az abortusztabletta felől Női jogvédő szervezetek: az abortusztabletta biztonságos, erről nincs szakmai vita.
Tovább
|
hirdetés hirdetés hirdetés |




