TARTALOM

 VISSZA

 


Az éjszakai égbolt állapota




 



Az idén hetedszer hirdetik meg azt a világméretű megfigyelési akciót, amelynek keretében iskolás csoportok és önkéntesek bevonásával mérik fel az éjszakai égbolt állapotát.

Mint a Magyar Csillagászati Egyesület (www.mcse.hu) honlapján olvasható, a fényszennyezés egyik eleme az égbolt mesterséges fényforrásokkal (közvilágítással, rosszul beállított díszkivilágítással, reklámokkal) történő felesleges megvilágítása. A fényszennyezés nemcsak "eltűnteti" szemünk elől a csillagokat, hanem súlyos gondot okoz az élővilágban: megzavarja az állatok tájékozódását, felborítja életritmusukat. Egyre több jel mutat arra, hogy egészségügyi kockázatot is jelent az embert éjszaka érő fény.
A fényszennyezés-felmérés célja, hogy a szakemberek megismerjék, felmérhessék a Földön a jelenlegi helyzetet. A kutatómunkába bárki bekapcsolódhat, a résztvevőknek egy csillagtérkép-sorozat segítségével - amelynek lapjai különböző fényszennyezettségi értékekre készültek - kell megállapítaniuk a probléma súlyosságát. Az eredményeket internetes kérdőív kitöltésével lehet eljuttatni a nemzetközi gyűjtőközpontba.
"Az akció jó lehetőséget biztosít a diákoknak, hogy bekapcsolódjanak egy tudományos programba. Megismerkednek azzal, hogyan használják a földrajzi koordinátákat, csillagtérképek segítségével megtalálják az Orion csillagképet és meghatározzák a leghalványabb szabad szemmel látható csillagok fényességét a lakhelyükön" - emeli ki az MCSE honlapja.

Tavaly közel tizenötezer megfigyelés érkezett be a nemzetközi gyűjtőközpontba a világ különböző pontjairól, köztük Magyarországról is.
"Az akciónak köszönhetően nemcsak számszerű adatokat nyerünk az égbolt állapotáról, hanem ami talán még fontosabb, felhívjuk az emberek figyelmét a környezetszennyezés ezen formájára is" - hangsúlyozza az MCSE honlapja.
Az akcióról és a fényszennyezésről a fenyszennyezes.hu oldalon található részletes információ.

MTI 2012. január 23., hétfő

Hozzászólások:

Nincs hozzászólás ehhez a cikkhez.

A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie.


Extra tartalom:

 
ROVAT TOVÁBBI CIKKEI

A válság labirintusában: zsákutcák és kiutak

Konferencia: „Európai Léptékkel a Tudásért, ELTE”

Tovább


Évente harminc gyerek hal meg bántalmazástól

Az OGYEI új szakmai ajánlást készített a gyermekbántalmazás megelőzéséért

Tovább


Az MRSA járványtanának törvényszerűségei

"Idomított" baktériumokkal a kórházi fertőzések ellen

Tovább


A szülész-nőgyógyász szakma véleménye egységes az abortusztabletta felől

Női jogvédő szervezetek: az abortusztabletta biztonságos, erről nincs szakmai vita.

Tovább


Az éjszakai égbolt állapota