|
TARTALOM
Az erőnléti edzés fiatalít Dafna Benayahu professzor és kutatócsoportja felfedezte, hogy az erőnléti edzések hogyan növelik az izmok őssejtjeinek számát és segítik elő az elöregedett izomzat megújulási képességét. „A testünkben lévő izmok és a csontvázunk együtt működik. Az életkor előrehaladtával egyszerre kezdjük érezni a sarcopenia, vagyis az izomtömeg fogyásának, valamint az osteopenia, a csont ritkulásának hatásait.” – magyarázza Benayahu. Ennek következtében az izom- és csontszerkezetünk nagyobb mértékben van kitéve a mindennapi használatból eredő megterhelésnek, ami megmagyarázza, hogy az idős emberek miért esnek el gyakrabban. Egy patkánypopuláció vizsgálata során az eredmények azt mutatták, hogy az erőnléti edzések hatására megnőtt az izmokban található őssejtek száma, melynek normális esetben csökkennie kellett volna az öregedéssel – állítja Dr. Gabi Shefer, a kutatócsoport egyik tagja. A különböző korú és nemű patkányok teljesítőképességét 13 héten keresztül vizsgálták. Napi 20 perces futás a mókuskerékben már jelentősen megnövelte az izom őssejtjeinek számát. A patkányokon végzett kísérletek során megállapították, hogy a fiatalabbaknál 20-35 százalékos, míg az idősebb egyedeknél még nagyobb, 33-47 százalékos volt a növekedés az izom őssejtjeinek számában. Forrás: Medipress Kapcsolódó anyagok: A könnyű és mérsékelt testmozgás csökkenti a korai halálozás kockázatát |
Extra tartalom: ROVAT TOVÁBBI CIKKEI A válság labirintusában: zsákutcák és kiutak Konferencia: „Európai Léptékkel a Tudásért, ELTE”
Tovább
Évente harminc gyerek hal meg bántalmazástól Az OGYEI új szakmai ajánlást készített a gyermekbántalmazás megelőzéséért
Tovább
Az MRSA járványtanának törvényszerűségei "Idomított" baktériumokkal a kórházi fertőzések ellen
Tovább
A szülész-nőgyógyász szakma véleménye egységes az abortusztabletta felől Női jogvédő szervezetek: az abortusztabletta biztonságos, erről nincs szakmai vita.
Tovább
|
hirdetés hirdetés hirdetés |





