TARTALOM

 VISSZA

 


Az etikus eljárások védelmében




 

Az egészségügyi kérdésekben legfelsőbb fórumként ismert Egészségügyi Tudományos Tanács (ETT) vezetője, Mandl József professzor a parlament egészségügyi bizottsága előtt számolt be a Tanács tevékenységéről.

„A medicina szerves része az új megismerése, honosítása, használata, ugyanakkor fontos az is, hogy ennek legyen szakmai és társadalmi kontrollja is” – mondta a professzor, aki hozzátette, hazánkban 1989-ben a régióban elsőként engedtek be a kutatásetikai bizottságba az orvosok mellé a jogászokat, az egyházak képviselőit és a civileket is. Az ETT-n belül jelenleg három etikai bizottság működik. A kutatási protokollok véleményezésével a Tudományos és Kutatásetikai Bizottság (TUKEB), a gyógyszervizsgálatokkal a Klinikai Farmakológiai Etikai Bizottság (KFEB) az in vitro és őssejtekkel kapcsolatos eljárásokkal a Humánreprodukciós Bizottság (HRB) foglalkozik.

A 2009-es, komplex jogszabályi változások következtében jelentős átalakulás történt a bizottságok, s első sorban a KFEB munkamenetében, amely jelentős adminisztratív többletterheléssel is járt. Mandl József szerint ez a szabályozás, a szakhatósági feladatkör kialakítása a jelenlegi formában nem szerencsés. Ma már havonta többször kell ülésezniük, de megjegyezte, az emelkedő intézkedésszám mellett a határozataik ellen benyújtott fellebbezések száma elenyésző. HRB-ben konfliktushelyzetek első sorban az őssejtek felhasználásával kapcsolatosan alakulnak ki, bár egyértelmű ETT határozatok születtek, a szabályokat betartatása azonban nem a Tanács feladatköre.

Nagyrabecsüléséről biztosította Nagy Kálmán (KDNP) az ETT-t, eddig kiadott állásfoglalásaival egyetért. Felhívta azonban a figyelmet arra, hogy az Interneten ma is olvasható olyan németországi klinika hirdetése, ami szerint egy orvos-team másfél nap alatt végzi el a jelenleg illegális sejt-transzplantációt. A más sejtekkel való beavatkozások száma a tudomány fejlődésével rohamosan nőni fog, így annak szabályozását összhangba kellene hozni a napi eredményes gyakorlat szintjével.

A gyógyszerkipróbálásokkal kapcsolatosan folyamatos ellenőrzést, a vizsgálatok végigkísérését javasolta a képviselő, s elmondta, ezek legtöbbje Amerikából érkezik Nyugat-Európába, s ha ott sincsen megfelelő számú beteg a vizsgálatra, akkor helyezik át Kelet-Európába. Ha egyetlen betű eltérést észlelnek a dokumentációban, a hibáért a vizsgálatot végző intézményt büntetik meg. Ezeket a szélsőséges helyzeteket mindenképpen fel kellene számolni.

Iván László (Fidesz) a szakmai alapprogramokról, az ellenőrző tevékenységben megfogalmazott állásfoglalásokról szóló, a mindenki számára érthető és egységes tájékoztatás fontosságára hívta fel a figyelmet a sajtóban megjelenő ellenőrizetlen közlések kontrollja miatt.

Válaszában Mandl professzor kifejtette, a téma fontossága, és a speciális vonulat erősödése miatt 3 éve működik őssejtbizottság az ETT-ben, s napi feladataik vannak. Tavaly az egészségügyi tárca asztalára is letettek egy őssejttörvény-javaslatot, éppen a szigorú kontroll alatt tartás érdekében. A törvény azért is indokolt lenne, mert álláspontjuk szerint ennek a területnek számos politikai vetülete is van, ráadásul nem csak a hazai, hanem a külföldi az üzleti érdekek is begyűrűznek ide. Ennek ellenére az ETT – ahogyan eddig is –, a jövőben is vállalni fogja ezen a területen az akadály szerepét. Törvényalkotási javaslatukra a mai napig nem kaptak választ – jelezte Mandl József.

Az ülésen a tárca képviseletben jelenlévő Páva Hanna helyettes államtitkár nem reagált a bejelentésre.

eLitMed.hu, Tarcza Orsolya


Hozzászólások:

Nincs hozzászólás ehhez a cikkhez.

A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie.


Extra tartalom:

 
ROVAT TOVÁBBI CIKKEI

A válság labirintusában: zsákutcák és kiutak

Konferencia: „Európai Léptékkel a Tudásért, ELTE”

Tovább


Évente harminc gyerek hal meg bántalmazástól

Az OGYEI új szakmai ajánlást készített a gyermekbántalmazás megelőzéséért

Tovább


Az MRSA járványtanának törvényszerűségei

"Idomított" baktériumokkal a kórházi fertőzések ellen

Tovább


A szülész-nőgyógyász szakma véleménye egységes az abortusztabletta felől

Női jogvédő szervezetek: az abortusztabletta biztonságos, erről nincs szakmai vita.

Tovább


Az etikus eljárások védelmében