TARTALOM

 VISSZA

 


Az étrendtől és az életmódtól is függ az Alzheimer-kór kialakulása


Az étrendtől és az életmódtól is függ az Alzheimer-kór kialakulása


 


Létezik öt olyan molekula, amelyek az Alzheimer-kór kialakulásában közrejátszanak. Ezeknek a molekuláknak a befolyása olyan környezeti tényezőktől függ, mint például az étrend és az életmód.

Daniel Michaelson professzor, a Tel Aviv Egyetem Neurobiológia Tanszékének munkatársa az öt molekula egyikéről – az ApoE-génről - állt elő új információkkal. Az ApoE-génnek két változata van, egy jó és egy rossz, melyek közül az utóbbi ApoE4 néven ismert. A professzor állatokon végzett kísérletek során figyelte meg, hogy az étrend és a környezet milyen hatással lehet erre a génre, amelynek jelenléte komoly rizikót jelent az Alzheimer-kórra nézve, hiszen a betegek felében, a teljes lakosságnak pedig a tizenöt százalékában megtalálható. Az egereken végzett kísérletekből kiderült, hogy az Omega 3 olajban gazdag, illetve az alacsony koleszterintartalmú étrend csökkenti ennek a génnek a hatását.

A professzor és csapata ezután összevetette a jó és rossz ApoE-gének viselkedését, és azt tapasztalták, hogy míg a gazdag, ingerdús környezet kedvez a jó géneknek, ugyanez a környezet negatív hatással van az Alzheimer-kórra hajlamosaknál. Vagyis azok a környezeti hatások, amelyek alapvetően pozitívak, az ApoE4-génnel rendelkezőkre pont, hogy rossz hatással vannak.

A megoldás tehát alapvetően nem a környezeti hatásban, hanem az étrend megváltoztatásában rejlik. Az ApoE egy lipoprotein, amit a halban található jó olaj képes befolyásolni, vagyis a megfelelő étrenddel ellensúlyozni lehet a rossz gének által okozott hatásokat. Az eredményeket részletesen márciusban teszik közzé egy Barcelonában megrendezésre kerülő nemzetközi konferencián.

Forrás: Medipress


Kapcsolódó anyagok: Új kezelés Alzheimer-kórra



Ideggyógyászati Szemle - 2010; 63(11-12) Élni az egyéniség elvesztése után Alzheimer-betgeek orvosi ellátásának sajátos szempontjai



B-vitamin az Alzheimer-kór ellen



A hosszú, egészséges élet titka a változatos táplálkozás



Frisseszű matuzsálemek









Hozzászólások:

Nincs hozzászólás ehhez a cikkhez.

A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie.


Extra tartalom:

 
ROVAT TOVÁBBI CIKKEI

A válság labirintusában: zsákutcák és kiutak

Konferencia: „Európai Léptékkel a Tudásért, ELTE”

Tovább


Évente harminc gyerek hal meg bántalmazástól

Az OGYEI új szakmai ajánlást készített a gyermekbántalmazás megelőzéséért

Tovább


Az MRSA járványtanának törvényszerűségei

"Idomított" baktériumokkal a kórházi fertőzések ellen

Tovább


A szülész-nőgyógyász szakma véleménye egységes az abortusztabletta felől

Női jogvédő szervezetek: az abortusztabletta biztonságos, erről nincs szakmai vita.

Tovább


Az étrendtől és az életmódtól is függ az Alzheimer-kór kialakulása