TARTALOM

 VISSZA

 


Az időskori elesések oka az agyi keringés megváltozása lehet




 

Egy új kutatás szerint a magas vérnyomás megváltoztathatja az ember agyi keringését, és ez vezethet az időskorban oly gyakori elesésekhez.

A Farzaneh A. Sorond által vezetett kutatásba 419, 65 évnél idősebb nőt és férfit vontak be.

A résztvevők járóképességét gyaloglógépeken figyelték meg, agyi keringésüket pedig ultrahanggal vizsgálták. Majd a vizsgált személyeket vagy hozzátartozójukat megkérdezték, hogy az elmúlt két évben a résztvevő hányszor esett el.

A Neurology folyóirat május 18-i számában megjelent tanulmány leírja, hogy a résztvevők azon 20 százaléka, akinél a legkisebb változás volt tapasztalható az agyi keringésében, 70 százalékkal nagyobb valószínűséggel esett el, mint az a 20 százalék, ahol a keringés a legnagyobb mértékben változott. Másképp fogalmazva, a legmagasabb véráramlási szinttel rendelkezőknél egy év alatt az átlagos elesési arány kisebb volt 1-nél, míg azoknál, akiknél az agy véráramlási szintje a legalacsonyabb volt, az elesési arány 1,5 volt.

„60 évesen az emberek 85 százalékának még megvan a normális járóképessége” – mondta Sorond a sajtóközleményében. „85 éves korukra azonban az idősek csupán 18 százaléka tud rendesen járni. Kutatásunk eredményei szerint a rendszeres mozgásgyakorlatok, illetve a magas vérnyomás kezelése hatásos mód lehet az elesések megelőzésében. A magas vérnyomás ugyanis hatással van az agy keringésére, és ezáltal okozhat elesést” – tette hozzá a kutatónő. Az Egyesült Államokban évente 1,8 millióan részesülnek elesés utáni sürgősségi ellátásban, és 16 ezer ember meg is hal az elesés következtében, jegyzik meg a kutatók.

Forrás: Medipress

Kapcsolódó anyag:
Neurology

Hozzászólások:

Nincs hozzászólás ehhez a cikkhez.

A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie.


Extra tartalom:

 
ROVAT TOVÁBBI CIKKEI

A válság labirintusában: zsákutcák és kiutak

Konferencia: „Európai Léptékkel a Tudásért, ELTE”

Tovább


Évente harminc gyerek hal meg bántalmazástól

Az OGYEI új szakmai ajánlást készített a gyermekbántalmazás megelőzéséért

Tovább


Az MRSA járványtanának törvényszerűségei

"Idomított" baktériumokkal a kórházi fertőzések ellen

Tovább


A szülész-nőgyógyász szakma véleménye egységes az abortusztabletta felől

Női jogvédő szervezetek: az abortusztabletta biztonságos, erről nincs szakmai vita.

Tovább


Az időskori elesések oka az agyi keringés megváltozása lehet