TARTALOM

 VISSZA

 


Az influenzajárványban sem lesz kötelező a védőoltás


Az influenzajárványban sem lesz kötelező a védőoltás
Szigeti Ildikó

 

Noha még egyetlen influenzás esetet sem regisztráltak az országban, a tiszti főorvos úgymond „megnyitotta” az idei influenza-szezont. Paller Judit rámutatott: most kell megkezdeni a hatékony felkészülést, mivel az a cél, hogy a járvány tetőzésére, vagyis december végére, január elejére valamennyi érintett védettséget szerezzen a vírussal szemben.

A déli féltekén lezajlott járványok alapján arra készülnek az Egészségügyi Világszervezetnél (WHO), hogy a mostani kórokozó a 2009-ben azonosított pandémiás H1N1 A mellett lehet a hagyományos H3N2 A, illetve B vírus. A főorvos jelezte: a WHO által javasolt vakcina összetételében hasonlít a tavalyi, három komponensű oltóanyaghoz, így megfelelő védettséget ad úgy az A, mint a B vírus ellen. Hozzátette azt is, hogy ezúttal is kialakulhatnak olyan mutáns törzsek is, amelyek ellen nehéz lesz a védekezés, ám a központi ajánlásban szereplő oltóanyag hatásos lesz.

Idén is 1,3 millió ingyenes influenza elleni oltóanyag áll a veszélyeztetett csoportok rendelkezésére, de a patikákban a hazai oltóanyag mellett további hat import vakcina lesz elérhető, köztük olyan, amely kifejezetten az időseknek, illetve csecsemőknek ajánlott. Változatlanul problémát jelenthet a 3-12 éves korosztály oltása, mivel számukra az Omninvest nem gyártott vakcinát, tehát a hazai szérum fél adagjával, vagy a drága import oltóanyaggal lehet megvédeni a betegségtől az érintett gyerekeket.

A hónap végéig befejezik az oltóanyagok kiszállítását a kistérségi központokba, ahonnan a háziorvosok vételezhetik a számukra kalkulált mennyiségű vakcinát. Az eLitMed.hu kérdésére Csohán Ágnes, az Országos Epidemiológiai Központ (OEK) járványügyi osztályának vezetője elmondta: az ingyenes oltóanyag beadásáért a háziorvosok nem kérhetnek pénzt, a „hozott” vakcinák esetében viszont legfeljebb a patikai árral megfelelő összeget kérhetnek a doktorok.
Az esetleges oltópontok kijelölésével, a háziorvosok ez irányú tehercsökkentésével összefüggésben Csohán Ágnes úgy reagált, hogy változatlanul azt szorgalmazzák, hogy a betegét jól ismerő háziorvos adja be az influenza elleni oltást, így a pandémia idején kijelölt oltópontokhoz hasonló intézkedést idén nem terveznek a járványügyi szakemberek.

Az oltóanyag megbízhatóságát illetően az OEK illetékese rámutatott: az engedélyező hivatal valamennyi szükséges hozzájárulást megadta az oltóanyagnak, így az kétségtelenül megbízhatónak számít. A tavalyi tapasztalatok összegzéséből kiderült: a több mint egymillió „eloltott” ingyenes vakcinával összefüggésben mindössze 50 esetben jeleztek enyhe mellékhatásokat, vagyis nincs ok az aggodalomra. Az Omninvest által gyártott ingyenes oltóanyagot az egyik leghatékonyabbnak és legmegbízhatóbbnak ítélik nemzetközi szinten.
Szemben az elmúlt két esztendővel, amikor a fiatal és középkorú felnőttek fertőződtek – a mostani szezonban ismét az idősebbek vannak a legnagyobb veszélyben. A várandósoknak, az egészségügyi dolgozóknak, a 65 éven felülieknek, valamint a krónikus betegeknek ingyenes az oltás.

Jóllehet, kulcsfontosságú, hogy magas legyen az egészségügyben dolgozók átoltottsága, a jelenleg hatályos jogszabályok nem teszik lehetővé a vakcinák kötelező felvételét – mondta el kérdésünkre Csohán Ágnes. Rámutatott arra is, hogy a részleg-, avagy intézményvezetők a munkavégzés előfeltételéül szabhatják a védettség megszerzését, erre főként az immungyenge betegekkel foglalkozóknál van szükség. Az eddigi tapasztalatok azonban azt mutatják, a kötelezővé tételre nincs szükség, mivel az érintettek felelősen gondolkodnak. Ezt bizonyítja az az adat is, miszerint az ágazatban dolgozók 50 százaléka beoltatta magát. Arra nézve pontos információk nincsenek, hogy vajon a háziorvosok körében mekkora ez az arány, ám úgy tudni, jóval alacsonyabb az ágazati átlagnál.

E hónap elejétől 1390 háziorvos és házi gyermekorvos jelenti rendszeresen az influenza-szerű megbetegedéseket, további 100 orvos pedig virológiai vizsgálatot is végeztet. Az elmúlt hetekben közel 10 ezer beteg fordult influenzás panaszokkal orvoshoz, influenzát azonban egyetlen esetben sem igazoltak a vizsgálatok.

Szigeti Ildikó


Hozzászólások:

1.,   Nemes Katalin mondta   2011. November 02., Szerda 21:34:34
Vaxigrip nem kapható

A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie.


Extra tartalom:

 
ROVAT TOVÁBBI CIKKEI

A válság labirintusában: zsákutcák és kiutak

Konferencia: „Európai Léptékkel a Tudásért, ELTE”

Tovább


Évente harminc gyerek hal meg bántalmazástól

Az OGYEI új szakmai ajánlást készített a gyermekbántalmazás megelőzéséért

Tovább


Az MRSA járványtanának törvényszerűségei

"Idomított" baktériumokkal a kórházi fertőzések ellen

Tovább


A szülész-nőgyógyász szakma véleménye egységes az abortusztabletta felől

Női jogvédő szervezetek: az abortusztabletta biztonságos, erről nincs szakmai vita.

Tovább


Az influenzajárványban sem lesz kötelező a védőoltás