|
TARTALOM
Az OEP további gyógyszerárcsökkenésekkel számol Már október elsejével is számos gyógyszer jelentősen olcsóbb lett, de a gyártók és forgalmazók most szombatig további árcsökkentéseket adhatnak be a térítési díjak további mérséklése érdekében - reagált az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) főigazgatója szerdán az MTI-nek annak kapcsán, hogy Bogsch Erik, a Richter Gedeon Nyrt. vezérigazgatója az InfoRádióban azt mondta: „elkerülhetetlen, hogy a betegek is nagyobb terheket vállaljanak”. Sélleiné Márki Mária az MTI-nek kifejtette: az első alkalommal augusztus 22-én lezárult licit során azokban a csoportokban, ahol azonos hatóanyagot tartalmazóan több termék is elérhető, komoly, sok esetben ötven százalék feletti árcsökkentéseket nyújtottak be a gyártók. Ennek köszönhetően október óta számos gyógyszer térítési díja jelentősen alacsonyabb lett. Ennek kapcsán viszont azt is kiemelte: „nagyon fontos, hogy a betegek háziorvosukkal közösen tekintsék át rendszeresen használt gyógyszereiket, mert ennek során választhatják ki a számukra legmegfelelőbb és legkedvezőbb árú készítményeiket a következő fél évre”. Mint mondta, az OEP számos egyeztetést folytat a gyógyszerészekkel, a gyártók, forgalmazók képviselőivel, valamint a nagykereskedőkkel, hogy biztonságos és folyamatos legyen a gyógyszerellátás valamennyi területen. Sélleiné Márki Mária a Richter vezérigazgatójának interjúja kapcsán azt is megjegyezte, hogy a vaklicit bevezetésével az újonnan kialakuló támogatási csoportokban a legtöbb preferált terméke a magyarországi gyártóknak van. Köztük a legtöbb, 46 épp a Richternek, emellett az Egisnek 37, a Sanofinak pedig 43 terméke lett preferált termék, de igen jelentős a többi generikus cég részesedése is - tette hozzá az OEP főigazgató. Bogsch Erik, a Richter Gedeon Nyrt. vezérigazgatója az InfoRádió Aréna című műsorában hétfő este azt mondta: „úgy gondolom, nem volt helyes lépés az úgynevezett vaklicit rendszer bevezetése sem bizonyos generikus készítményeknél - ez újabb hárommilliárd forintos mínuszt jelent a cég számára. Ha ezt összeadjuk, akkor 7,1 milliárdos mínuszt kapunk - csak a magyar piacon, ami kicsi, a Richter összes árbevételének 12 százalékát, 30 milliárdot ad. Ezt a bevételkiesést kompenzálni kell máshol" - tette hozzá a vezérigazgató. A vezérigazgató úgy véli, hogy a betegeknek is elkerülhetetlenül nagyobb terheket kell vállalniuk, a gyógyszergyárak ugyanis már elérték ebben a tekintetben a maximumot. Ráadásul közben az adófizetők pénze, körülbelül a gyógyszertámogatás 70 százaléka, olyan importtermékekre megy el, amelyek mögött szinte semmilyen magyarországi tevékenység nincsen. Ez azt jelenti, hogy 250 milliárd forint kiáramlik az országból - hangsúlyozta Bogsch Erik. Szócska Miklós egészségügyért felelős államtitkár egy múlt heti egészségügyi rendezvényen arról beszélt, hogy a romló helyzet ellenére az egészségügyi kasszát sikerült csaknem egyensúlyi helyzetbe hozni, így ha nem történik semmi váratlan a külgazdasági folyamatokban, akkor az év végén lesznek eszközök a kisebb problémák kezelésére. Az államtitkár kiemelte: jelenleg az egészségügy az egyetlen olyan ágazat, amely az államadósság csökkentésében jogszabályalkotással teljesítette feladatát. Ennek első eredménye, hogy a vaklicit bevezetésével húsz százalékkal csökkent a generikus készítmények ára, ami a jövő évre húszmilliárd forintos megtakarítást jelent - tette hozzá. A Magyar Közlöny július 27-i számában jelent meg Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszternek az a rendelete, amelynek értelmében azon gyógyszerek esetében, amelyeknél a szabadalmi védettség már több mint egy éve lejárt, az árverseny gyakorisága az eddigi negyedévről fél évre változik. Ez azt is jelenti, hogy ha a betegek az adott hatóanyagot tartalmazó gyógyszerek közül a legkedvezőbb árú készítményt kívánják szedni, akkor nemcsak egy negyedévben, hanem féléven keresztül ugyanannyit kell majd fizetni a gyógyszerért. További módosítást jelent, hogy eddig a gyógyszergyártók a licitálás során egymás árcsökkentését nyomon követhették, az új rendszer szerint azonban úgynevezett vaklicit lép életbe. Az OEP korábbi közlése szerint ezzel a módosítással nagyobb lesz az árverseny, ettől pedig csökkenő lakossági térítési díjak remélhetőek. 2011. 09. 07. Forrás: MTI Kapcsolódó anyagok: Drága lesz a hűség a gyógyszermárkákhoz Olcsóbb kombinációs készítmények, referenciaárazás/a> A gyógyszergyártóknak a megszorításokra adott javaslatai Spórolhatnak a gyógyszereken a betegek Gyógyszerügyi döntések |
Extra tartalom: ROVAT TOVÁBBI CIKKEI A válság labirintusában: zsákutcák és kiutak Konferencia: „Európai Léptékkel a Tudásért, ELTE”
Tovább
Évente harminc gyerek hal meg bántalmazástól Az OGYEI új szakmai ajánlást készített a gyermekbántalmazás megelőzéséért
Tovább
Az MRSA járványtanának törvényszerűségei "Idomított" baktériumokkal a kórházi fertőzések ellen
Tovább
A szülész-nőgyógyász szakma véleménye egységes az abortusztabletta felől Női jogvédő szervezetek: az abortusztabletta biztonságos, erről nincs szakmai vita.
Tovább
|
hirdetés hirdetés hirdetés |





