|
TARTALOM
Az „ország hogylétének” mérésére a GDP-nél jobb módszer kell Rendszeresen mérni fogja a brit lakosság boldogságszintjét a brit kormány. David Cameron miniszterelnök csütörtökön indította el hivatalosan is a programot azzal az érvvel, hogy a nemzet általános anyagi és lelki jólétének feltérképezésére az eddig használt mérce, a hazai össztermék, vagyis a GDP nem alkalmas. Cameron londoni sajtóértekezletén kijelentette: a GDP-t alaposan emelheti akár egy földrengés is, hiszen az újjáépítés pótlólagos kiadásai a hazai össztermék gyarapodásaként jelentkeznek. Ugyanígy, ha egy város bűnözési hullámtól szenved, az is GDP-pluszt jelenthet, mivel a lakók többet költenek lakatokra, vagy növekszik a biztonsági őrként alkalmazott munkavállalók száma. A súlyos betegségek is növelik a GDP-értéket, mivel a nagyobb gyógyszerfogyasztás is a gazdasági aktivitást élénkítő tényezőként jelentkezik a hivatalos adatokban. Mindezek alapján a pusztulás, a bűnözés, a betegség mind „haladásként” könyvelhető el, ha az egyetlen mérce a GDP - fejtegette a konzervatív párti brit kormányfő. A miniszterelnök idézte Robert Kennedy néhai amerikai politikust: a GDP „nem mutatja ki gyermekeink egészségét, oktatásuk minőségét, nem méri bölcsességünket, sem hazánk iránti elkötelezettségünket ... mindent mér, csak azt nem, ami miatt érdemes élni”. A brit kormányfő a hazai példák közül az egyik legnagyobb feszültségforrást jelentő bevándorlást említette, amely szavai szerint jót tesz ugyan a gazdasági növekedésnek, de „nem lett átgondolva” a közszolgáltatásokra és a társadalmi összetartásra gyakorolt hatása. Megemlítette az olcsón árult szeszesitalokat is, amelyek szintén élénkítik a növekedést, ám a rendre és a törvényességre gyakorolt hatásukat a GDP már nem méri. A kormányfő szerint az eddigi „alapvetően elhibázott megközelítés” az oka annak, hogy a nyugati társadalmakban - jóllehet a GDP-érték évtizedeken át töretlenül emelkedett - a társadalmi elégedettség stagnált, sőt egyes esetekben még romlott is. Cameron szerint mindebből nem azt a következik, hogy a kapitalizmus kudarcot vallott, és a pénz minden nyomorúság forrása, mert ez „teljesen téves, naiv következtetés” lenne. Azt azonban hivatalosan fel kell ismerni, hogy a gazdasági növekedés csak a cél elérésének eszköze, nem maga a cél, ezért az „ország hogylétének” mérésére a GDP-nél jobb módszer kell - tette hozzá. Ennek érdekében a brit statisztikai hivatal (ONS) jövő áprilistól a háztartások helyzetének felmérésére szolgáló kérdőívekhez új kérdéseket is csatol, de addig a lakosságtól is várja az ötleteket arra, hogy milyen kérdésekkel lehetne a puszta anyagi helyzeten túli általános jólétet meghatározni. Az ONS a tervek szerint 2012-ben teszi közzé első társadalmi „boldogságindexét”. Az ötlet David Cameron régi vesszőparipája. Még ellenzéki vezetőként, 2005-ben kijelentette: ideje felismerni, hogy „az élet nem csupán pénzből áll ... nemcsak a GDP-re kell összpontosítani, hanem a GWB-re is”. Ez utóbbi a „General Wellbeing”, vagyis az általános jólét, jó közérzet megjelölése. Forrás: Medipress Kapcsolódó anyagok: Az egészség és a boldogság nem magánügy Kapcsolódó anyagok: Kritikai áttekintés: Az egészség és a boldogság nem magánügy című összefoglalónkban ismertetett közleményről Kapcsolódó anyagok: Boldogság, egészség és szociális hálózatok Kapcsolódó anyagok: Kötődésre teremtve - Daniel Goleman: Társas intelligencia. Az emberi kapcsolatok új tudománya |
Extra tartalom: ROVAT TOVÁBBI CIKKEI A válság labirintusában: zsákutcák és kiutak Konferencia: „Európai Léptékkel a Tudásért, ELTE”
Tovább
Évente harminc gyerek hal meg bántalmazástól Az OGYEI új szakmai ajánlást készített a gyermekbántalmazás megelőzéséért
Tovább
Az MRSA járványtanának törvényszerűségei "Idomított" baktériumokkal a kórházi fertőzések ellen
Tovább
A szülész-nőgyógyász szakma véleménye egységes az abortusztabletta felől Női jogvédő szervezetek: az abortusztabletta biztonságos, erről nincs szakmai vita.
Tovább
|
hirdetés hirdetés hirdetés |





