|
TARTALOM
Az őssejtek ellenállnak a daganatterápiának Jelentősen rosszabb a prognózis az olyan leukémiás betegek esetében, akik több daganat-őssejtekkel összefüggő génnel rendelkeznek – ismerteti a Journal of the American Medical Association szaklapban megjelenő tanulmány. Bizonyos daganatok az önmegújító sejtek kis, szívós populációjából erednek, illetve újulnak meg, ami megmagyarázza azt is, miért állnak ellen a kezelésnek, illetve miért esnek vissza a betegek – derül ki a Stanford Egyetem tanulmányából. - Az eredményeknek köszönhetően a betegek nagy csoportjaiban lehet majd előre jelezni a betegség kimenetelét s ismeretében az orvosok jobban személyre szabhatják majd a klinikai kezeléseket. „A koncepció klinikai vetülete óriási” – nyilatkozta Ash Alizadeh onkológus, a Journal of the American Medical Association szaklapban megjelenő tanulmány társszerzője. - Ha nem tudunk olyan terápiákat kifejleszteni, amelyek a kemoterápia-rezisztens sejteknek ezt az önmegújító populációját célozzák, a betegek továbbra is hajlamosak lesznek a visszaesésre.” A kutatók a korábbi vizsgálatokban különféle daganatokban azonosítottak olyan sejteket, amelyek ellenállnak a kezelésnek, és állatokban hozzájárulnak a kiújuláshoz. Azonban még nem tudják pontosan, hogyan zajlik ez a folyamat az emberekben. Alizadeh elmondta, hogy a kutatóknak nagyon kevés előrelépést sikerült elérniük az akut mieloid leukémia (AML) kezelésében az elmúlt 40 évben. „Még mindig ugyanazokat a gyógyszereket és kezeléseket alkalmazzuk, mint régen, és az AML-es betegek 70 százaléka továbbra is a diagnózistól számított öt éven belül meghal” – ismertette a szakértő. A National Institutes of Health, a Burroughs Wellcome Fund és a Leukemia & Lymphoma Society által finanszírozott kutatásban ezer akut mieloid leukémiában szenvedő beteget vizsgáltak az Egyesült Államokban, Hollandiában, Németországban és Japánban. Forrás: Medipress Kapcsolódó anyagok: Megkezdődtek a leukémiavakcina klinikai próbái |
Extra tartalom: ROVAT TOVÁBBI CIKKEI A válság labirintusában: zsákutcák és kiutak Konferencia: „Európai Léptékkel a Tudásért, ELTE”
Tovább
Évente harminc gyerek hal meg bántalmazástól Az OGYEI új szakmai ajánlást készített a gyermekbántalmazás megelőzéséért
Tovább
Az MRSA járványtanának törvényszerűségei "Idomított" baktériumokkal a kórházi fertőzések ellen
Tovább
A szülész-nőgyógyász szakma véleménye egységes az abortusztabletta felől Női jogvédő szervezetek: az abortusztabletta biztonságos, erről nincs szakmai vita.
Tovább
|
hirdetés hirdetés hirdetés |





