TARTALOM

 VISSZA

 


Béremelés kell, de nem lesz


Béremelés kell, de nem lesz


 

Bármit teszünk, késő, de nem lehet a nehéz helyzetre hivatkozni – vetette fel az egészségügyi bizottság szerdai ülésén Gyenes Géza (Jobbik) alelnök, aki szerint azonnali megoldást kell találni arra, hogy itthon tartsák az orvosokat, s vonzóvá tegyék a pályát. Ennek útja a bérek emelése, ezért egyéni képviselői indítványt nyújtott be független képviselőtársával, Pősze Lajossal együtt az azonnali fizetésemelésre. Míg korábbi javaslatukban még 100 milliárd forintot pumpáltak volna a rendszerbe erre a célra, amely az orvosoknak egységesen százezer, a szakdolgozóknak 40-60 ezer forint havi pluszt jelentett volna, addig mostani javaslatukban már összeg sem szerepel. Az egészségügyi bizottság tárgysorozatba vette a javaslatot, mert mint többen elmondták, az ágazatban dolgozók helyzete megér annyit, hogy beszéljenek róla a Parlamentben.

A bizottság ülésére érkező Szócska Miklós a bérrendezéssel foglalkozó napirendnél nem volt jelen, hiszen országjáró körútjának tapasztalatairól készült beszámolni a grémiumnak. Ennek ellenére a bizottsági tagok visszautaltak az ülés előző témájára, s az egészségügyért felelős államtitkár megismételte, jelen helyzetben nincsen mód a fizetések emelésére, arra csak a struktúraátalakításból, intézmények összevonásából remélt megtakarítást lehet majd fordítani.

A bizottság tagjai szerint aggasztó az ágazatban az utánpótlás helyzete, a fiatalok számára nem vonzó a pálya, perspektívátlan a helyzet a mostani dolgozók számára is, ám míg egyes képviselők szerint egységes emeléssel kell orvosolni a helyzetet, addig mások azt mondták, differenciáltan kell ezt megtenni.

A bizottság alig egy hónapja kinevezett új, fideszes alelnöke, Jánosiné Dr. Bene Ildikó azt hangsúlyozta, hogy az ágazat helyzetének egyik sarkalatos pontja valóban a dolgozók egzisztenciális helyzetének javítása, ám a másik a működés ellehetetlenülésének megakadályozása. Kovács Tibor (MSZP) vele szemben azt mondta, a kormány vagy nem tud, vagy nem akar erről a kérdésről beszélni, mert lehet ugyan komplex terveken gondolkodni, de akkor nem lesz egyhamar megoldás, pedig itt azonnal lépni kell. Szerinte egyébként a mostani vezetés annak a „levét issza”, hogy a szociális népszavazással megakadályozták a vizitdíjak beszedését. Ez az összeg azóta is hiányzik a rendszerből.

Az LMP-s Szilágyi László arra hívta fel a figyelmet, hogy a kormány minden dokumentumban és fórumon elismerte, hogy megalázóan alacsonyak a fizetések az ágazatban, ugyanakkor érdemben eddig semmit nem tett a bérrendezés érdekében. Szerinte is differenciált emelés kellene: az elszegényedő, és rossz népegészségügyi mutatókkal rendelkező térségekben kellene a legmagasabb fizetéseket adni.

Az ülésre érkező Szócska Miklós államtitkár röviden foglalta össze országjárása eredményeit, a legfontosabbnak azt tartotta, hogy most nem „kapacitásszervezési boszorkánykonyhában” készítik elő az átalakításokat, hanem párbeszéd folyik az ágazat szereplőivel: intézményfenntartókkal, dolgozókkal egyaránt.

Bár a tavaly év végi konszolidációval enyhült a szorongató helyzet, de ennek ellenére az egészségügy a „fenntarthatóság határán billeg”. Megismételte ugyanakkor, hogy méretgazdaságossági átalakításokkal felszabadíthatóak a tartalékok a rendszerben, amelyeket a béremelésre lehet fordítani. A gazdasági válság társadalmi hatásai a kollégákon csapódnak le, akik így mély depresszióban vannak, ennek ellenére változtatásra kész partnerekkel találkozott az országjárása során.

„A konkrét lépéseknél már nem partnerek, hanem szakmai és politikai ellenlábasok lesznek” – jósolta Kovács Tibor (MSZP) a beszámolót követően, míg Szilágyi László arra figyelmeztetett, a Semmelweis Tervben is leszögezték: a térségi kórházak vezetői között számítanak vitára. Gyenes Géza alelnök viszont Mátyás királyhoz hasonlított Szócskát, s azt mondta, több valós véleményt ismert volna meg az államtitkár, ha álruhában vegyül el a dolgozók között. Ismét hangsúlyozta azt a korábbi véleményét, hogy nem a helyzet felmérésével kellene foglalkozni lassan egy éves kormányzás után, hanem a megoldáson kellene dolgozni. Sérelmezte, hogy egyes szervezetek, így a Magyar Orvosi Kamara képviselőt az államtitkárság nem hívták meg a roadshow állomásaira.

„Ide állok Önök elé, nem titkos szeánszokon hozzuk a döntéseket, hanem az érintettekkel együtt próbálunk megoldásokat keresni” – válaszolt Szócska a kritikusoknak. Mint mondta, tiszta tudattal vállalkozott a reform menedzselésére, s nem fog a nehéz válaszok elől elfutni. Ez alatt a kilenc hónap alatt módszeresen haladtak előre, de a rendszer, mint „beteg” felnyitásakor „áttétes daganatot találtak”. Ennek ellenére nem kegyetlen módon, rendeleti szabályozással akarja megoldani a helyzetet, de az igazságokat kimondják, a kemény válaszokat megadják.

eLitMed.hu, T.O.
2011-03-09


Hozzászólások:

Nincs hozzászólás ehhez a cikkhez.

A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie.


Extra tartalom:

 
ROVAT TOVÁBBI CIKKEI

Abortusztabletta-mizéria

Nemzetközi körkép az abortusztabletta engedélyezettségéről

Tovább


A válság labirintusában: zsákutcák és kiutak

Konferencia: „Európai Léptékkel a Tudásért, ELTE”

Tovább


Évente harminc gyerek hal meg bántalmazástól

Az OGYEI új szakmai ajánlást készített a gyermekbántalmazás megelőzéséért

Tovább


Az MRSA járványtanának törvényszerűségei

"Idomított" baktériumokkal a kórházi fertőzések ellen

Tovább


Béremelés kell, de nem lesz