|
TARTALOM
Beteg gyerekekért játszik a Benkó Dixieland Band Az ötvennégy éve zenélő Benkó Dixieland Bandhez megszámlálhatatlan siker fűződik. Jótékonysági koncertet 1994-ben adtak először Debrecenben beteg gyermekek megsegítésére, s azóta szinte minden évben játszanak értük. Az elmúlt 15 év alatt a 2011. április 3-án, a debreceni Csokonai Színházban rendezett lesz a 13. jótékonysági koncertjük. Muzsikájukkal a Debreceni Genetikai Központot támogatják. Mint dr. Oláh Éva professzor, a genetikai központ vezetője a sajtótájékoztatón elmondta, egy korszerű mikroszkópot szeretnének venni a koncert bevételéből és a felajánlásokból, valamint a hozzá tartozó számítógépes értékelő rendszert. Emellett a speciális genetikai betegségek terápiás útmutatójának elkészítését tervezik. Ezzel a leukémiás és más daganatos betegségekben szenvedő, fogyatékos és veleszületett rendellenességekkel élő gyermekeken segítenének. A jótékonysági koncert gondolata gyermekklinikai igazgatói kinevezését követően fogalmazódott meg a professzor asszonyban, 1994-ben. Akkor tudatosult benne, hogy mennyi minden kellene a klinikának s nyilvánvalóvá vált, hogy a civil társadalom segítségére van szükség. Benkó Sándor szívesen vette a meghívást a koncertre s ez a fajta adakozás újdonság volt a cégeknek. Az egyik, műszereket gyártó cég ott a közönség előtt ajándékozta meg a klinikát egy nagy értékű műszerrel s az egyik bank pénzzel csatlakozott az adományozáshoz. Benkó Sándor a jótékonysági koncertekkel kapcsolatban segíteni vágyásukat emelte ki. Mint mondta, az államnak jobban oda kellene figyelni a betegségek megelőzésére, a tömegsport biztosítására, jobb szűrővizsgálati rendszer működtetésére s az élhetőbb élet megvalósítására. Ők jótékonysági koncertjükkel segítik az ügyet. Korábban újraélesztő berendezéshez jutottak hozzá közreműködésükkel a mentők és jó érzés az együttes tagjainak, hogy mindig tesznek valamit az emberekért. Koncertjeikkel érdekességre, különlegességre törekednek, ezért mindig új dolgokat gondolnak ki. A debreceni koncerttel a 110 éve született Louis Armstrongra emlékeznek. Igényes jazz számai mellett megszólaltatják majd az előadásában megszeretett világslágereket is. Kutatásaik szerint a 30 év alatti korosztály 97 százaléka nem ismeri Louis-t. Ezért életfontosságú feladatuk életben tartani Armstrong hagyományát. Az együttesnek évente 200-250 fellépése van. Hatszáz órás show műsort őriznek fellépéseikből s minden dokumentumot megtartottak koncertjeikkel kapcsolatban, melyekből könnyűzenei múzeumot szeretni létrehozni az együttes vezetője. A zenekar sikerének titka a vezető szerint az, hogy a jazz szerelmesei az együttes tagjai, lelkes, hozzáértő, jó zenészek. Benkó Sándor mindent megtesz azért, hogy jól érezzék magukat zenészei, anyagilag és erkölcsileg is próbálja biztosítani boldog mindennapjaikat. Sztárolja őket, mindegyiküknek azonos fizetést ad, a gyermekeseket segíti a beiskolázásban, s pénzt ad családi nyaralásaikra. Évente 250 millió forintos büdzsével dolgozik. Betegbiztosítási pénztáruk van s betegség, baj esetén nem hagyja cserben munkatársait. Mint mondta, 17 éves kora óta apunak hívják. Vallja, hogy a bizalom és az emberi kapcsolat a kulcsa a közösségeknek. Korosztályuk szerelemből kezdett zenélni, szeretetet éreznek a műfaj iránt, de ez a szeretet sok együttes esetében mára megélhetéssé változott. Náluk megmaradt a szerelem. eLitMed; Császi Erzsébet |
Extra tartalom: ROVAT TOVÁBBI CIKKEI A válság labirintusában: zsákutcák és kiutak Konferencia: „Európai Léptékkel a Tudásért, ELTE”
Tovább
Évente harminc gyerek hal meg bántalmazástól Az OGYEI új szakmai ajánlást készített a gyermekbántalmazás megelőzéséért
Tovább
Az MRSA járványtanának törvényszerűségei "Idomított" baktériumokkal a kórházi fertőzések ellen
Tovább
|
hirdetés hirdetés hirdetés |





