TARTALOM

 VISSZA

 


Betegségek, amelyek nagyobb pusztítást okoznak, mint az új típusú influenza




 

Néhány betegség, amely ma is gyakran tizedeli az embereket, főleg Afrikában.

Kolera

A kolera egy baktérium által okozott betegség, amely általában meleg, tengerparti folyótorkolatokból indul ki, és leggyakrabban élelmiszerek révén terjed. A betegség máig jelen van Afrika és Latin-Amerika egyes részein. A kolera az Egészségügyi Világszervezet adatai szerint a 2008 augusztusában, Zimbabwében kitört járvány során több mint 96 ezer embert fertőzött meg, és több mint 4200 embernek a halálához vezetett.

A betegség, amely minden bizonnyal Indiából indult ki, 1830-ben jelent meg először Európában. A kolera sok hányással jár, gyakran vezet kiszáradáshoz. Általában karanténba zárják a betegeket.

Agyhártyagyulladás

Az agyhártyagyulladást leggyakrabban vírus vagy baktérium okozza, tünetei közé tartozik a fejfájás, a tarkómerevség, hirtelen kialakuló magas láz és a megváltozott elmeállapot. A betegség a legtöbb áldozatot Afrikában, a Szahara országaiban szedi. Idén 1900 ember veszítette életét emiatt, csak Nigériában 1500-an. 1990 óta, a probléma súlyosbodása óta 56 ezer ember kapta el a kórt. Sok helyen, például Csádban nehezen hozzáférhető a gyógyszer, így a betegek közül minden tízedik meghal.

AIDS

A HIV, azaz az emberi immunhiány vírusa által kiváltott betegség, melynek kórokozója testfolyadék, azaz vér vagy ondó által terjed, közösülés, vérátömlesztés vagy fertőzött injekciós tű használatával. A betegséget 1981 decemberétől jegyzik, de már valamikor az 50-es évek végén felbukkanhatott. Mára világszerte 33 millióra becsülik a fertőzöttek számát, közülük 22 millió Fekete-Afrikában él. A betegség évente több tízezer ember halálát okozza a kontinensen.

Ebola

Az Ebola a ma ismert legvirulensebb emberi kórokozó. Mortalitása 50-90 százalék között van. Legelterjedtebb Kongóban és Zimbabwében, ez utóbbi országban okozta eddig a legpusztítóbb járványt, 1995-ben. A 2007-es kongói járványban a megbetegedettek 71 százaléka halt meg. A vérrel és nyállal terjedő fertőzés általában a kórházi ápolásban és a temetkezésben részt vevő embereket tizedeli meg. Magas lázat, külső és belső vérzést okoz.

Dengue-láz

A fertőző betegség tünetei a magas láz, a fejfájás, az ízületi-, izom- és csontfájdalom. Ismételt fertőzések esetén súlyos gyomor- és bélrendszeri vérzés is felléphet. Ilyenkor gyakran halálos a kór. A betegség leggyakrabban Közép- és Dél-Amerikában fordul elő, valamint Ázsiában. Miközben az elmúlt időszakban az egész világ az új típusú influenzára figyelt, Bolíviában több mint 50 ezren betegedtek meg dengue-lázban és csaknem 20 ezren Argentínában.

Forrás: Science

Kulcsszavak

járvány, pandémia, fertőzés, vírus, baktérium

Hozzászólások:

Nincs hozzászólás ehhez a cikkhez.

A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie.


Extra tartalom:

 
ROVAT TOVÁBBI CIKKEI

Abortusztabletta-mizéria

Nemzetközi körkép az abortusztabletta engedélyezettségéről

Tovább


A válság labirintusában: zsákutcák és kiutak

Konferencia: „Európai Léptékkel a Tudásért, ELTE”

Tovább


Évente harminc gyerek hal meg bántalmazástól

Az OGYEI új szakmai ajánlást készített a gyermekbántalmazás megelőzéséért

Tovább


Az MRSA járványtanának törvényszerűségei

"Idomított" baktériumokkal a kórházi fertőzések ellen

Tovább


Betegségek, amelyek nagyobb pusztítást okoznak, mint az új típusú influenza