|
TARTALOM
Bulvárorvos
Lipták Judit
Nagy érdeklődéssel olvastam a paradicsom áldásos hatásairól szóló MTI-hírt, hiszen a kedvencem ez a zöldség. Gondoltam, milyen jó, hogy már tudományosan alátámasztva is ehetek belőle még többet. Az első mondatok szerint a paradicsom nemhogy gyógyszer, de akár az örök ifjúság forrása is lehetne. A cikk információinak gondosabban utánanézve azonban kiderült, hogy az itt számomra érthetetlen módon meg nem nevezett transz N-feruloylnoradrenalin nem a paradicsom termésében, hanem a levelében halmozódik fel Pseudomonas syringae-provokáció hatására. A hírben ugyan szerepel, hogy a paradicsomnövény termeli az antioxidánst, de az nem, hogy ebből az egyszerű fogyasztó semmit nem kap, hiszen a piros termésben ezek az anyagok nem találhatók meg. A másik hiba, hogy a rezveratrol nem szerepel az OGYI gyógyszeradatbázisában, azaz nem gyógyszerhatóanyag. Táplálékkiegészítőként lehet rendelni az interneten és vásárolni üzletekben, de nem gyógyszer. A paradicsom ennek ellenére ízletes és egészséges, fogyasszuk tehát egyszerűen azért, mert finom! Az említett MTI hír: "Új és az eddigieknél hatásosabb antioxidáns a paradicsom növényben. Spanyol kutatók új antioxidánst találtak a paradicsomban, amely minden eddig ismert vegyületnél erőteljesebb hatású, ezért valószínűleg nagy jövő előtt áll a gyógyításban. A sejtekben végbemenő oxidáció öregíti a szervezetet, bizonyos anyagok - az antioxidánsok - azonban segítenek megakadályozni, vagy legalábbis lassítani ezt a folyamatot. Például a vörösborban megtalálható rezveratrol az utóbbi évek állatkísérleteinek tanúsága szerint fékezi az öregedést, ezért gyógyszerként is forgalomba került. A rezveratrolnál a Maria Pilar Lopez-Gresa és munkatársai által fölfedezett anyag antioxidáns tulajdonsága tizennégyszer erélyesebb. Fontos gyógyszereknél is hatásosabb: csaknem ötszörte hatásosabb antioxidáns, mint az E-vitamin és tízszer erősebb, mint a C-vitamin. A kutatók eredményeiket az Environmental and Experimental Botany című folyóiratban közölték. Az általuk felfedezett fenolszármazékot a paradicsomnövény akkor termelte védekezésül, amikor egy bizonyos baktérium megfertőzte. Az új antioxidáns iránt máris nagy az érdeklődés. Az élemiszeripar a legkülönfélébb ételek tartósításához használhatná, mert igen hatékonyan gátolhatná a zsírok oxidációját. Az avasodás késleltetése számos készítmény eltarthatóságát növelhetné. Az orvoslásban segíthetne megelőzni a szív- és érrendszeri betegségeket, valamint a rosszindulatú daganatokat. Szakértők szerint a petrokémia is nagy fölvevő volna, mert a gázolajat is konzerválhatná, valamint szerepe volna a gumiáruk, textilfélék előállításában. A kozmetikai ipar is vonzónak találja a bőrgyógyászati készítmények tartósítására és az öregedés lassítására." Dr. Lipták Judit |
Extra tartalom: ROVAT TOVÁBBI CIKKEI A válság labirintusában: zsákutcák és kiutak Konferencia: „Európai Léptékkel a Tudásért, ELTE”
Tovább
Évente harminc gyerek hal meg bántalmazástól Az OGYEI új szakmai ajánlást készített a gyermekbántalmazás megelőzéséért
Tovább
|
hirdetés hirdetés hirdetés |




