|
TARTALOM
Bűncselekmény: kuruzslás Székesfehérvár, 2011. október 28., péntek (MTI) - Előzetes letartóztatásba helyezte a kuruzslással gyanúsított, orvosi diploma nélkül fogorvosi tevékenységet végző velencei fogtechnikust, annak asszisztensnőjével szemben pedig lakhelyelhagyási tilalmat rendelt el a Székesfehérvári Városi Bíróság pénteken - közölte a rendőrség az MTI-vel. Németh-Kész Mónika rendőr százados, a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivőjének korábbi tájékoztatása szerint az 55 éves férfi évek óta végzett olyan fogászati beavatkozásokat, amelyeket csak diplomás orvos végezhet; széles pacientúrája volt. A Gárdonyi Rendőrkapitányság a Fejér Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Szakigazgatási Szervének jelzése alapján két hónapja indított nyomozást a férfi ellen, s a gyanúsítottat kedd délután összehangolt akció keretében, a rendelőjében fogták el. Elfogták 31 éves asszisztensnőjét is, akit bűnsegédlettel gyanúsítanak. A férfi házában a szakfelügyeletet ellátó főorvosok jelenlétében tartott, ötórás házkutatás során lefoglaltak egy kompletten felszerelt fogorvosi rendelőt, valamint számos fogászati eszközt és okirati bizonyítékot. A nyomozás során vizsgálják a fogászati beavatkozások során használt eszközök, gyógyszerek beszerzési vonalát, s ellenőrzést végeznek az elvégzett tevékenységekért kapott anyagi ellenszolgáltatással kapcsolatban is. Az MTI Hírcentrum értesülése szerint a fogtechnikus korábban már állt bíróság előtt kuruzslás vádjával. Az eljárás 1966-ban egy fogorvos feljelentése alapján indult ellene. A bíróság pénzbüntetésre ítélte a most 55 éves férfit. A jogszabály szerint azt, aki "a kuruzslást orvosi gyakorlatra jogosultság színlelésével " követi el, három évig tartó szabadságvesztéssel büntethetik. Aki pedig jogosulatlanul vagy rendszeresen az orvosi gyakorlat körébe tartozó tevékenységet fejt ki, az vétséget követ el, s egy évig terjedő szabadságvesztéssel, közérdekű munkával vagy pénzbüntetéssel sújtható. MTI 2011. október 28. |
Extra tartalom: ROVAT TOVÁBBI CIKKEI A válság labirintusában: zsákutcák és kiutak Konferencia: „Európai Léptékkel a Tudásért, ELTE”
Tovább
Évente harminc gyerek hal meg bántalmazástól Az OGYEI új szakmai ajánlást készített a gyermekbántalmazás megelőzéséért
Tovább
|
hirdetés hirdetés hirdetés |





