Giorgio de Chirico olasz festőt a metafizikus festészet megalapítójaként s a szürrealizmus előfutáraként tartja számon a művészettörténet – alkotásait természetellenes megvilágítás, torzított perspektíva és szokatlan környezetábrázolás jellemzi. Festményei olyannyira különösek, hogy adódott a kérdés: mi inspirálta a művész egyedi, metafizikus látomásait?
Neurológusok szerint a válasz a migrénes rohamokat előrejelző, figyelmeztető előjelekben, a migrén aurában keresendő. Chirico művészetében az éles kontúrok és feszültséget közvetítő vizuális hatások, fények és éles vonások, amelyek között sok a vissza-visszatérő elem, a migrén aura által kiváltott érzékszervi hatásokat mintázzák. A fejfájásra figyelmeztető jelek – többek között a fényfelvillanások, a sötét foltok, a hang- és fényérzékenység, a hányinger, a lüktető, pulzáló, egyre erősödő fájdalom – és más, migrénre jellemző tünetek, mint például a déjà vu és ellentéte, a jamais vu jelensége, nyomon követhetők Chirico festményein.
Giorgio De Chirico: Egy őszi délután rejtélye
De ami ennél is meglepőbb, írásaiban is megjelennek – ezért műalkotásai és írásai nemcsak művészettörténészek, de orvosok érdeklődésének is középpontjába kerültek. Chirico festményeit s memoárjait, esszéit és két, részben önéletrajzi jellegű regényét a migrén megjelenési formáit keresve elemezte Ubaldo Nicola művészettörténész és Klaus Podoll neurológus.
Chirico egyik első metafizikus festménye, az Egy őszi délután rejtélye is a migrén hatását tükrözi. E festménye kapcsán Chirico szinte minden mondatával egy-egy migréntünetet ír le – a következő írásban a festő képe megszületésének körülményeire emlékezik, s a vizsgálatot végző Dr. Podoll hozzáfűzött jegyzeteivel magyarázza a migrén tüneteit:
„Egy tiszta, őszi délután egy padon ültem a firenzei Piazza Santa Croce közepén. Természetesen nem ez volt az első alkalom, amikor e teret pásztáztam. Épp, hogy csak kilábaltam egy hosszú és fájdalmas bélbetegségből [hasi migrén], szinte már kórosan érzékeny állapotban [hiperérzékenység fényre és zajra; migrén aura jelenség]. Az egész világ, az épületek és a szökőkutak márványa, úgy tűnt, mintha lábadozna. A tér közepén egy Dante-szobor magasodik, hosszú köpenybe burkolózva, műveit szorosan a testéhez szorítva babérkoszorús fejét elgondolkodva a földre szegezi. A fehér márványszobron az idő szürke lenyomatot hagyott, ami nagyon kellemes a szemnek [fotofóbia]. Az őszi napsugár, meleg és kiábrándító [fotofóbia; viszonyulás a naphoz, mint migrénes rohamot kiváltó tényezőhöz], megvilágította a szobrot és a templom homlokzatát. Ekkor elfogott egy különös érzés, mintha mindezeket életemben először látnám [jamais vu], és a festményem kompozíciója megjelent lelki szemeim előtt. Azóta minden alkalommal, ha ránézek erre a festményre, újra látom ezt a pillanatot. E pillanat azonban rejtély számomra, hiszen megmagyarázhatatlan. És ezért nevezném a művet is, ami ebből fakadt, rejtélynek.”
A migrén festészet azóta irányzattá vált, s úgy tűnik, a migrén inspirálta festmények alkotói különös érdeklődéssel fordulnak más migrén festők művei felé. A migrén aura, mint kollektív élmény, összeköti őket, s ez úgy is érvényesül, hogy a mai festők már tudatosan merítenek ihletet migrénes elődeik és kortársaik alkotásaiból. Ami azonban még érdekesebb, öntudatlanul is hasonló jegyeket lehet felfedezni festményeiken – amikor Chirico műveit a saját migrénélményeiket megjelenítő amatőr festők alkotásaival vetették össze, lényegi formai hasonlóságokat találtak.
Szabó Edit
Tovább
