TARTALOM

 VISSZA

 


Csaknem felére csökkenti az övsömör kockázatát az oltás




 


Azokban a 60 éven felüli emberekben, akik megkapták az övsömör elleni védőoltást, 55 százalékkal kisebb valószínűséggel alakult ki a bárányhimlő inaktív vírusa által okozott, hólyagos bőrkiütéssel járó betegség.

Az övsömör (herpes zoster) majdnem minden harmadik emberben kialakul élete folyamán. A betegség főleg idős vagy meggyengült immunrendszerű személyekben néhány hétig, vagy akár évekig is tarthat, hólyagos bőrkiütéseket és fájdalmat okozva. 2006-ban az USA Élelmiszer- és Gyógyszerellenőrzési Hivatala (FDA) engedélyezett egy oltóanyagot, ezt azonban a szakértők szerint az Egyesült Államok népességének alig 10 százaléka használja.

A Journal of the American Medical Association szakfolyóiratban megjelent tanulmány visszamenőleg vizsgálta 300 ezer ember egészségügyi adatait 2007 és 2009 között. Miután összevetették az övsömör kialakulását a beoltott és a nem beoltott emberek között, az eredmények azt mutatták, hogy a vakcina a kockázat 55 százalékos csökkenését eredményezte. A kockázat még alacsonyabb volt a 75 éven felüli korosztályban. Pedig egy korábbi, 38 ezer ember részvételével végzett klinikai kísérlet azt mutatta ki ezzel a korcsoporttal kapcsolatban, hogy nem származik túlságosan nagy előnyük a védőoltásból.

„Kutatásunk azt mutatja, hogy az oltóanyag több tízezer övsömör esetet előzhet meg” – nyilatkozta a tanulmány vezető szerzője, Hung Fu Tseng, a kaliforniai Kaiser Permanente Department of Research and Evaluation kutatója. „Azt javasoljuk a klinikumban dolgozó orvosoknak, hogy a Betegségellenőrzési és Megelőzési Központ (CDC) ajánlásait követve beszéljenek a betegeknek a súlyos betegség elleni védőoltás lehetőségéről.”

A kutatók elmondták, hogy az Egyesült Államokban évente egymilliónál is több övsömör esetet regisztrálnak. A Merck gyógyszergyár által készített Zostavaxot a 60 éven felüliek beoltására engedélyezték az övsömör megelőzése érdekében.
„Minél idősebb valaki, általában annál súlyosabbak az övsömör hatásai, ezért minden 60 éven felüli embernek meg kellene kapnia a védőoltást” – javasolja a CDC.

Forrás: Medipress




Hozzászólások:

Nincs hozzászólás ehhez a cikkhez.

A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie.


Extra tartalom:

 
ROVAT TOVÁBBI CIKKEI

Utazás, halál - meghökkentő filmek

Cannes - az utazás és a halál a fő témák

Tovább


Abortusztabletta-mizéria

Nemzetközi körkép az abortusztabletta engedélyezettségéről

Tovább


A válság labirintusában: zsákutcák és kiutak

Konferencia: „Európai Léptékkel a Tudásért, ELTE”

Tovább


Évente harminc gyerek hal meg bántalmazástól

Az OGYEI új szakmai ajánlást készített a gyermekbántalmazás megelőzéséért

Tovább


Csaknem felére csökkenti az övsömör kockázatát az oltás